Kerítésen innen
A Tiszások átvállalják a Kölcsey kirúgott tanárainak perköltségét – tudatta Magyar Péter
Másodfokon megváltoztatták az elsőfokú döntést, a Kölcsey kirúgott tanárai nemhogy kártérítést nem kapnak, a perköltséget is ki kell fizetniük. A Törley Katalin Facebook-oldalán közzétett, Sallai Katalin, Molnár Barbara, Ocskó Emese és Palya Tamás által is aláírt közlemény szerint 2024 novemberében az elsőfokon eljáró bíróság nekünk adott igazat, s kimondta, hogy az ellenük alkalmazatt legsúlyosabb munkajogi szakció aránytalan, diszkriminatív és igazságtalan volt.
Magyar Péter ráérzett…
„Felajánljuk a Kölcsey Gimnázium eltávolított tanárainak, hogy a Ludas Matyi Alap májusi bevételéből átvállaljuk azt a majd ötmillió forint perköltséget, amit a másodfokú ítélet után kell fizetniük. A tanárainkon múlik a gyerekeink és unokáink és végső soron a hazánk jövője.
A TISZA egy olyan országban hisz, ahol az emberek és a különböző társadalmi csoportok egymással szolidárisak, ahol nem eltapossák, vagy megfélemlítik, hanem segítik a bajban lévőket. Ahogy hazánk legnagyobb hatású oktatási politikusa, a modern népoktatási törvény megalkotója, Klebelsberg Kunó vallotta, Magyarország akkor lesz sikeres ország, ha a kiművelt emberfők országa leszünk. A tanárainkat nem megalázni és támadni kell, hanem megbecsülni és segíteni, hogy mindenben támogatni tudják a jövő generációit, hogy minden magyar gyerek a tehetségének és az álmainak megfelelő oktatásban és nevelésben részesüljön. A magyar oktatási rendszer legfőbb feladata, hogy megőrizze a gyerekeinkben a tanulás és a tudás iránti vágyat és hogy nagy betűs embereket neveljen. Olyan hazafiakat, akik a legnehezebb körülmények között is bátran kiállnak önmagukért, a hazájukért és a náluk kevésbé szerencsésekért.
Tisztelet és köszönet a tanárainknak! Tisztelet a bátraknak!”
– írja Magyar Péter a Facebookon. Azt is hozzáteszi, hogy
a Ludas Matyi Alapba a TISZA Párt EP képviselői minden hónapban félmillió forintot ajánlanak fel. Jómagam pedig a fizetésem felét, 1,6 millió forintot.
<< Olvassa cikkeinket a Facebookon, az Instagramon, a Linkedinen, a Truth-on és a Google hírei között is! >>
Az úgy volt…
A másodfokon eljáró bírói tanács szerint a legapróbb mulasztásra is lehet jogos válasz az azonnali felmondás, ezért nem is adott igazat a Kölcsey Ferenc Gimnáziumból 2022 őszén elbocsátott tanároknak a vonatkozó perben, akiknek így ki kell fizetniük a több millió forintos perköltséget. A Törley Katalin Facebook-oldalán közzétett, Sallai Katalin, Molnár Barbara, Ocskó Emese és Palya Tamás által is aláírt közlemény szerint 2024 novemberében az elsőfokon eljáró bíróság nekünk adott igazat, s kimondta, hogy az ellenük alkalmazatt legsúlyosabb munkajogi szakció aránytalan, diszkriminatív és igazságtalan volt. A másodfokon eljáró bíróság viszont 2025 májusában négyük esetében megváltoztatta az elsőfokú döntést. Csupán Ocskó Emese esetében fogadták el az elsőfokú ítéletet, mivel ő bár titokban, de bizonyíthatóan megtartotta valamennyi óráját.
„Nem számítanak a végigtanított évtizedek, nem számít, hogy milyen minőségben dolgoztunk azelőtt, nem számít, hogy az elbocsátásunk milyen terhet rótt az iskolánkra, a kollégáinkra, nem számít, hogy milyen károkat okozott ez az intézkedés tanítványainknak. Másodfokon nem számított az sem, hogy miért és milyen helyzetben álltunk ki, s hogy ezzel mit tanítottunk – nem középiskolás fokon – a fiataloknak, s egy egész országnak”
– írták.
Friss
- Fiatalnak lenni Amerikában, Oroszországban és Magyarországon – Lehetőségek és kihívások összehasonlítása
- ‘Magyarország GDP-jének 38 százalékát Budapest termeli, ha a város megáll, azt minden magyar megérzi’
- Mészáros Lőrinc a riporter -és áttételesen az Ön- kérdésére: húzzanak haza!
- Tucker Carlson ment, Ben Shapiro jött: újabb ‘rekordnézettségű-gyanús’ Orbán-interjút készíttetett a…. (ki is?)
- A törvény mindenkire nézve egyformán kötelező!? De amit szabad Jupiternek, azt nem szabad az ökörnek!
- Új hónap, új évszak vadiúj júniusi horoszkóp!
- Újabb ‘vörös skarlát betű’ az Orbán-rendszer homlokán, ha bebizonysodik a javítóintézet-igazgató elleni vád
- Szanyi Tibor: aki hülye, haljon meg! – A parajdi-eset: aratták a turizmus gyümölcsét, de nem foglalkoztak az értékmegőrzéssel
- A grenoblei BL-fiesta tömegébe hajtott egy autó
- Gábor György leleplezte Gulyás Gergely legújabb cinikus hazugságát – A diktatúra sosem egyik napról a másikra születik