Bulvár
A valódi rabszolgasors Borsodban
Rabszolgasors: A Borsod-Abaúj-Zemplén (Vár)megyei Főügyészség vádat emelt két férfi és egy nő ellen, akik egy borsodi kistelepülésen élő férfit és egy hat fős családot több éven keresztül nehéz fizikai munkára kényszerítettek.
Rabszolgasors: a Borsod-Abaúj-Zemplén (Vár)megyei Főügyészség vádat emelt két férfi és egy nő ellen, akik egy borsodi kistelepülésen élő férfit és egy hat fős családot több éven keresztül nehéz fizikai munkára kényszerítettek.
Nem válogattak az eszközökben
A főügyészség által hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében felidézték: az egymással hozzátartozói viszonyban lévő vádlottak 2018 elejétől 2020 februárjának végéig egy jövedelem nélküli, rossz egészségügyi állapotban lévő férfit a fatelepükön, a tüzelőanyag-kereskedésükben és a vegyesboltjukban nehéz fizikai munkára bírtak rá, néha fenyegetéssel.
Fizetségként ételt és napi két liter bort adtak neki, az alkalmi munkavégzésért járó 7-10 ezer forintot nem fizették ki, így összesen több mint 5 millió forint összegű jogtalan előnyt szereztek – írták.
Kihasználtak egy hajléktalan családot is
A közlemény szerint 2018 végétől 2021 áprilisának végéig a szintén a településen lakó hat fős, rendszeres jövedelemmel nem rendelkező családot vállalkozásaikban nehéz fizikai munkára kényszerítették. Miután a család háza lakhatatlanná vált, elköltöztették őket, és az egyik vádlott bérleti díjat szedett tőlük.
Fizetségként a családtagoknak a napi szükségleteiket épphogy kielégítő ételt és italt, valamint ruházatot adtak, ritkán minimális pénzbeli juttatást. Az alkalmi munkáért járó napi összeget ebben az esetben sem fizették ki, így cselekményükkel 36 millió forint összegű jogtalan előnyt szereztek – közölték.
Ki hinné, hogy a 21. században Európa közepén újra éledhetnek, Leoncio és társai: a rabszolgatartás.
Emberkereskedelem, kényszermunka
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség a jelenleg letartóztatásban lévő két férfi és a bűnügyi felügyelet alatt álló nő ellen emberkereskedelem, kényszermunka bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt emelt vádat, fegyházbüntetést, pénzbüntetést és közügyektől eltiltást, valamint vagyonelkobzást indítványozva.
Friss
- Újabb százmilliárdok ígérvénye Orbán Viktortól: ezúttal a közszféra dolgozóinak – Ugye tudja mindenki, hogy ez is a közös kontóra megy?
- Nem mind fénylik, ami arany
- Nem rötyög! Nagy Márton szerint a béke, az adókedvezmény és a nyugdíjasok élelmiszer-utalványa pörgeti fel a gazdaságot
- 2025 őszi karrierhoroszkóp – Mit tartogat a következő évszak a munkában és céljaidban?
- Meg vagyok nyugodva. Orbán azt mondta, ő megment a világháborútól – Napi Lendvaiság…
- Lázár „óriási bejelentése’: azt tervezik…., nem belekezdtek, csinálják, csak dumcsiznak róla
- „A miniszterelnök úrnak üzenem: kiszúrathatja a kerekeimet (…) úgysem fogok félni tőle, ő meg úgyis meg fog bukni…”
- Nyerges Csenge Megafon-lány Tisza-ügynök lenne? Zalaszentgróti szereplése párszáz szavazatot biztosan hozott Magyar Péternek
- Az államadóság-halmozás a rendszer lényege – egy srófra: a hitelére jár az agya Kádárnak és Orbánnak is
- Siófok elesett!!! Bezárunk – A balatoni fagyiárust kiütéssel lenyomták a szúnyogok…