Budapesti hétköznapok
A Zsidai-szál, amiből kiderül, Ókovács 100 millióval lóg Opera-büfé-ügyben – Az Ókovács-szál, amiből kiderül, hogy nem ám…
Az Ókovácson nem a művészeti teljesítményt kell számonkérni, hanem ugyanazt, amit az Operaházon kívüli Magyarországon, minden kis trafik és gigantikus cégcsoport esetében: ki kinek itt a csókosa…
Az utóbbi napok Ókovács Szilveszter Operaházi büfé-polémiája kapcsán azt hihettük, hogy már mindent tudunk és békésen hatra dőlve levontuk a lesújtó, avagy megértő következtetésünket az ötletgazdával kapcsolatban, amikor közleményt adott ki a a Zsidai Gasztronómiai Csoport generálva ezzel újabb Ókovács-riposztot.
Alaphír – ha valaki „maszületett” az ügyben…
Az Operaház büféje annak kapcsán került be a hírekbe, hogy az intézmény vezetője, Ókovács Szilveszter kötelezővé tette a fél órás szünetet az évek óta egyben játszott Carmina Burana előadásnál, emiatt pedig távozott a darab rendező-karmestere, Bogányi Tibor.
Zsidaiék szerint….
Zsidaiék közleménye szerint
- 2015-ben, 2030-ig szóló határozott idejű szerződéssel nyerték el az Operaház teljes gasztronómiájának működését, közbeszerzésen.
- 2023-ban, a felújítás után az Operaház szerződést szegve későn és nem megfelelő minőségben adta vissza Zsidaiéknak a büféket/bárokat és az Opera Cafét is, majd
- 2023. októberben felmondta a szerződést a céggel, az Opera Gasztronómia Kft.-vel
– írták, állításuk szerint a felmondás oka
egy jogszerűen nem létező fizetési felszólításra való hivatkozás volt. Ezen kívül
- önhatalommal kizárták Zsidaiékat az Operaház területéről,
- bírósági döntés nélkül átvették a kizárólagosan Zsiaiékat megillető területeket,
- ingóságaikat ott tartották,
- beruházásaikkal nem számoltak el.
100 millió
Az Opera Gasztronómia Kft. ezek miatt perre vitte a dolgot, mivel szerintük
a Magyar Állami Operaháznak 100 millió forint nagyságrendű tartozása van feléjük a nem megfelelő és késői átadás miatt.
Levelük szerint
az Opera Gasztronómia Kft.-nek érvényes működési engedélye van, tudomásuk szerint az Operaháznak viszont nincs. Jogilag az Opera Gasztronómia Kft. működési engedélye akkor szűnik meg, ha az Operaház jogerősen pert nyer, ami hosszú évekbe is telhet.
Ókovácsék erre is reagáltak a megszokott NER-stílusban
A Magyar Állami Operaház hétfő este reagált a Zsidai Group közleményére. Reakciójukat változtatás nélkül közöljük.
„A Magyar Állami Operaház az Opera Gasztronómia Kft. a „tényekről” szóló, számos csúsztatást, megalapozatlan feltételezést és hamis állítás megfogalmazó közleményét a folyamatban lévő bírósági eljárásra tekintettel nem kívánja érdemben kommentálni.
Ami valóban tényszerűen állítható, hogy az Opera Gasztronómiai Kft.-vel kötött szerződés jogszerű felmondásával kapcsolatan, amire egy jelentős összegű tartozása adott alapot, a múlt héten a bíróság első fokon a Magyar Állami Operaháznak adott igazat.
Az OPERA a szükséges engedélyek birtokában van, bejelentési kötelezettségeinek eleget tett.”
Gábor György filozófus összefoglalója
„Zenés séta Fidesz-Magyarországon – A kör bezárulni látszik, a legfrissebb mai hírrel a szappanopera immár a végéhez közeledik.
- Elindultunk Carl Orff Carmina Burana c. művétől,
- aztán folytatódott a storyline Ókovács Szilveszter gargantuai étvágyával, valamint a szünet gazdaságélénkítő hatásával,
- s most eljutottunk a Zsidai Csoporthoz (Wagner gesamtkunstwerk (összművészet)-elmélete ehhez képest vicc csupán), ugyanis – mint olvasható – beperelte az Operát a Zsidai Csoport, akik közbeszerzésen nyerték el az üzemeltetés jogát 2030 augusztusáig, de akiknek a szerződését váratlanul felmondta az Operaház.
Eljutottunk tehát a végső kérdéshez, amelynek – lássuk be – mindjárt az elsőnek kellett volna lennie, csakhogy a sok hülye zeneszeretőt megtévesztette az, hogy az Operaházról van szó, s azt hitték (hittem magam is), hogy
Ókovácson a zenének és a zeneszínháznak a művészi törekvéseit vagy azok megsértését kell számonkérni, de tévedtünk.
Az Operaházon nem a művészeti teljesítményt kell számonkérni, hanem ugyanazt, amit az Operaházon kívüli Magyarországon, minden kis trafik és gigantikus cégcsoport esetében:
ki kinek itt a csókosa, ki, miért és hogyan üzemelteti a büfét, a trafikot, a szállodát, a kastélyt, a balatoni jachtkikötőt, a „honvédségi” repülőgépet, a luxusjachtokat, a kormányközeli futballcsapatot és a kormányközeli bankot, a különféle ingatlanbulikat stb.
Az Operaház büféjén is Gounod Faustjából Mefisztó rondóját kell számonkérni, mégpedig azt, hogy
„eladó az egész világ… Áll a hajsza, áll a bál a pénz körül, a pénz körül.”
Szerző
Friss
- Pénteken ismét bombariadó volt több iskolában is
- Az alulinformált miniszter, Hankó Balázs esete a Magyar Színházi Társasággal
- Péntek reggeli igehirdetés – Orbán, csakúgy mint máskor
- Hidvéghi parlamenti államtitkár úr, az a gáz, hogy az internet nem felejt, a hablatyát egyszer megtalálhatja az unokája….
- Unalmas… na az biztosan nem lesz! – Horoszkóp az év 5. hétvégéjére
- Hankó miniszter-közszolga: a Bokros-csomag és a ‘Ratkó-dédunokák’ meg nem születése okán nincs elég kisded Magyarországon
- Lázár János pikírten Rákosrendező-ügyben: a kormánynak az a fontos, hogy a budapestieknek jó legyen
- Bajnai Gordon: akiket érdekelnek a tények és persze a saját lelki higiéniám érdekében 3 állítás
- Én már elvesztettem a fonalat, tudja valaki, hogy mennyinél tartunk? – Heti Jusztság…
- A hülyeség nem kifizetődő – Szijjártó ez esetben ‘nem a pénzre megy…’