Ez a nap
Áder: mindig tiszteljük a másikban az embert, egymásban a magyart!
Áder János köztársasági elnök azt kívánta újévi köszöntőjében, hogy legyen erőnk mindig, minden helyzetben tisztelni a másikban az embert, egymásban a magyart.
Az államfő az Újév első perceiben a közmédiában sugárzott beszédében minden jóakaratú embernek, minden magyarnak, a nemzet minden polgárának boldog új esztendőt kívánt, mindenkinek, aki szeretteire gondolva ugyanazt érzi, ugyanazt kívánja „széles e hazában”.
Áder János bizakodásra okot adó új esztendőt kért az elesetteknek, a segítő kezet nyújtóknak, a szárnyaikat próbálgatóknak. Reményeiket valóra váltó új esztendőt kért az új álmok megálmodóinak, az okos terveket kovácsolóknak, a hitet másokban is táplálóknak. Békés új esztendőt kívánt az elnök a járt úton haladóknak, és a járatlan utat választóknak, az áldozatot vállalóknak, a gyermekeikért szeretve aggódóknak, a személyes vágyaikból közös jövendőt építőknek, mindenkinek, aki „másokkal együtt vagy éppen magányosan ünnepelve a szeretteire gondol”.
A köztársasági elnök szerint az új év első perceiben elhangzó jókívánságok sokasága bizonyítja, hogy természetes vágyunk legjobb énünkkel fordulni a másik felé.
Kiemelte: mindenki azt szeretné, ha családjával, barátaival osztozna a szeretetben, az új év örömében, a reményteli bizakodásban.
„Bármiben hiszünk, bármilyen célok vezérlik életünket, ilyenkor nem fukarkodunk egymásnak újra és újra sikert, boldogságot kívánni. Őrizzük meg e pillanat varázsát az egész esztendőben!” – kérte az elnök.
Áder János hangsúlyozta: rajtunk múlik, hogy az első órák öröméből, reménységéből, szeretetéből mennyi marad velünk a folytatásra. „Tudunk-e azzal a bizalommal fordulni embertársainkhoz, amivel a legjobbat kérjük számukra az óév végén, az új esztendő kezdetén? És amit ilyenkor oly sokszor megfogadunk: elhagyjuk-e rossz szokásainkat, megőrizzük-e azt a lelkesedést, amivel most régi – új célokat tűzünk magunk elé? Tisztelettel, megbecsüléssel fordulunk-e barátaink, munkatársaink, szomszédaink felé?” – tette föl a kérdéseket a köztársasági elnök.
Hangsúlyozta: bár sokfélék vagyunk, összekötnek minket Kölcsey Ferenc sorai, amelyekkel mindannyian jókedvet, bőséget és „víg esztendőt” kérünk magunknak, egymásnak, hazánknak.
Áder János bölcsességet kívánt a személyes döntésekhez, közös választásokhoz. Azt kívánta, hogy legyen erőnk mindig, minden helyzetben tisztelni a másikban az embert, egymásban a magyart. Alkotó energiát, teremtő nyugalmat, egészséget, biztonságos és reményteli jövőt kívánt a nemzet valamennyi polgárának.
Az államfő Assisi Szent Ferenc gondolataival zárta beszédét: „szeretet legyen ott, ahol ma gyűlölet van. Megbocsátás, ahol bűn. Egyetértés széthúzás helyett, Legyen igazság, ahol tévedés van, És öröm ott, ahol ma szenvedés. Sötétség helyén hit legyen!”
A köztársasági elnök köszöntőjét Weisz Fanni esélyegyenlőségi aktivista fordította jelnyelvre.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Pénteken ismét bombariadó volt több iskolában is
- Az alulinformált miniszter, Hankó Balázs esete a Magyar Színházi Társasággal
- Péntek reggeli igehirdetés – Orbán, csakúgy mint máskor
- Hidvéghi parlamenti államtitkár úr, az a gáz, hogy az internet nem felejt, a hablatyát egyszer megtalálhatja az unokája….
- Unalmas… na az biztosan nem lesz! – Horoszkóp az év 5. hétvégéjére
- Hankó miniszter-közszolga: a Bokros-csomag és a ‘Ratkó-dédunokák’ meg nem születése okán nincs elég kisded Magyarországon
- Lázár János pikírten Rákosrendező-ügyben: a kormánynak az a fontos, hogy a budapestieknek jó legyen
- Bajnai Gordon: akiket érdekelnek a tények és persze a saját lelki higiéniám érdekében 3 állítás
- Én már elvesztettem a fonalat, tudja valaki, hogy mennyinél tartunk? – Heti Jusztság…
- A hülyeség nem kifizetődő – Szijjártó ez esetben ‘nem a pénzre megy…’