Kultúra
Akik ellopták Lajkó Félix félmillió euró értékű hegedűjét
A szerbiai nagybecskereki bíróság előtt még folyamatban van a büntetőeljárás a Lajkó Félix hegedűművész félmillió euro értékű hangszerét öt évvel ezelőtt eltulajdonító férfiak ellen.
Új tárgyalás
A Szabad Magyar Szó azt írja, hogy a meghallgatást idén december 11-re tervezik, erre a főtárgyalásra beidézték Lajkó Félixet is.
Az elkövető P.J. és N. S. megismételt tárgyalásáról van szó, akiket az óbecsei bíróság elsőfokú ítéletével négy, illetve két év börtönbüntetésre ítéltek. Az újvidéki Ítélőtábla azonban hatályon kívül helyezte ezt az ítéletet, a perújítást viszont Nagybecskereken végzik, az óbecsei bíró betegsége miatt.
A Domenico Montano hegedűt 2019. november 1-jén lopták el Péterrévén, miközben Lajkó Félix a temetőben tartózkodott. Az 1800-ban készült hegedűt egy bécsi gyűjtőtől bérelte, és egy bőröndben hordta magával mindenhová, aznap pedig a kocsi hátsó ülésén hagyta, mert nem akarta a temetőbe is bevinni.
A tetteseknek elég volt 15 perc
Tizenöt perccel később, amikor a zenész visszatért az autóhoz, látta, hogy a hangszer eltűnt, azonnal értesítette a rendőrséget. Másfél hónappal később a hegedűt Novi Banovciban találták meg.
Az ellopott hegedűből mindössze 15 készült, az olaszországi Cremona városában készült és nagyon jó minőségű.
Szerző
Friss
- Orbán Balázs fólia-hatása
- A Tuzson-Maruzsa páros álhíre – Ősztől nem ingyenes a jogsi a végzős középiskolásoknak
- Jelzem Deutsch Tamásnak, ha még ébren van, hogy nem érkezett meg Polt Péter levele az unióba – Magyar Péter sajtótájékoztat Brüsszelből
- Kormányinfó Gesztről: új fogalom kerül bevésésre: „kereskedelmi hidegháború” és Orbán Balázs marad – Ha igyekszik, még élőben hallgathatja
- Pert nyert a 444.hu Szijjártó külügye ellen: ezentúl nem elég az „újságírókám, lehet nézni a minisztert Facebookon” duma
- Portfolió: a gazdasági problémák kezelésének legjobb eszköze a kormány-vezérelt forintgyengítés
- Durr a fejbe, leszakad az ég
- „A nemzetközi helyzet fokozódik” – Libanon elhagyását ajánlja a külügy
- Magyar György: ellenzéki megállapodás híján a fideszes főispán veheti át a hatalmat a főváros felett
- Orbán promózza Hajdú műsorát – Hajdú cserébe? – mert mint tudjuk: nincs ingyen leves….