Kerítésen innen
Akik tisztában vannak saját értékükkel – Fordított állásbörze a Pécsi Tudományegyetemen
A Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karának hallgatói felismeérték saját nagyon foltos értéküket, azt, hogy nélkül ne élhet meg az ország. Ennek a felismerésnek a birtokában már most, hallgató korukban, kilépnek a valódi munkaerőpiacra. Nem ők akarják járni a cégeket állások után „kunkcsorogva”, hanem bemutatva magukat meghívják azokat, hogy tegyenek ajánlatot, ha éppen rájuk van szükségük.
Az iEXPO
Több mint száz csapat, háromszáz hallgató A hallgatók nyolcvan cég részvételével tartanak „fordított állásbörzét” a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán (PTE KTK) május 8-án – jelentették be a szervezők. Az iEXPO olyan összegyetemi fordított állásbörze, amely során a hallgatók bemutatják a félév során különböző kurzusok keretében elkészített projektjeiket, ezen keresztül azokat a képességeket és kompetenciákat, amelyeket az elméleti tudás megszerzésén túl fejlesztettek az elmúlt időszakban.
A cégek kereshetik saját jövőjüket
A rendezvény keretében a cégek képviselői körbejárják a hallgatói csoportokat, véleményezik a projekteket, és a beszélgetések folyamán akár jövőbeni gyakornokaikat, munkavállalóikat is megtalálhatják.
A hallgatók célja a visszajelzések gyűjtése, a projekt és saját maguk „eladása” egy jó előadással, poszterrel, kiállással. Minden partner az előzetesen megkapott „unicoinokkal” jutalmazhatja a legígéretesebb csapatokat. A legtöbb unicoint összegyűjtő három csapat külön díjazásban, ösztöndíjban is részesül, illetve több cég készül különdíjjal is a számára leginkább értékes projekt számára – részletezték a közleményben.
Önmaguk értéken kezelése
A „fordított állásbörzén” résztvevő pécsi egyetemisták átlátták azt a helyzetet, hogy világ ma nyitott és a nagy cégek versengnek a fiatal tehetséges szakemberekért. Miért kellene ezek után nekik kilncselniük, amikor az ő álltauk képviselt innovációra múlhatatlanul nagy szüksége van a világnak.
Szerző
Friss
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
- Ájulat, hogy mekkorát nőtt a tanárok száma – lelkendezik a regnáló, de nézzünk picit a katedra mögé….