Kerítésen innen
Akinek 10 liternél kevesebb tömény gurul le a torkán évente, az átlag alatti magyarnak számít
Újra valami, amiben elhúztunk a világ országaihoz képest: míg a földgolyó éves átlagfogyasztása alkoholból, méghozzá a tömény fajtából „szerény” 5,5 liter, addig „kerítésen belül” ez a szám 10 liter.
Stresszoldó? Függőség? Magyar specialitás?
Az, hogy egészségtelen, nem bizonyul kellő visszatartó erőnek, hiszen minden rendes alkohollal rendszeresen élőnek van egy ismerőse, aki hallott már olyanról, aki látott egy embert, aki minden nap megitta a fejadagját és 100 évesen egy autó csapta el a kocsmába menet. Pedig nem árt tudni, hogy Schwab Richárd gasztroenterológus szerint
az alkohol nagyban növeli a vastagbélrák kockázatát, és attól sem lehet eltekinteni, hogy sokan stressz és szorongás miatt nyúlnak az alkoholhoz.
Zacher Gábor szerint…
„Amikor az egy főre jutó főzhető pálinka mennyiségét megemelik, amikor nem ritkán lehet látni vezető politikusainkat kis pohárkával a kezükben, akkor, mit várunk? Ha csak 1,5 kilométert sétál a városban, számolja meg, hogy hány alkohollal kapcsolatos hirdetést lát, vagy a televízióban, óriásplakátokon. Mit várunk?”
Korábban az volt a tévhit, hogy a rendszeres alkoholfogyasztás a májra van leginkább negatív hatással. Az idő túlhaladta ezt, a friss kutatások azt mondják, hogy leginkább a bélrendszerre és a beleket fedő rétegre hat.
Zacher Gábor szerint rosszul használjuk a függőség kifejezést, hiszen negatív jelentéstartalommal bélyegezzük meg, holott a magyar értelmező kéziszótár szerint, csupán ragaszkodást, hozzászokást, szükségletet jelöl. Belegondoltunk már, 24 óra alatt mennyi ilyennel van dolgunk?
Kütyük, cigi, kávé, kaja, alkohol…, drog csak valahol a sor végén, keveseknél.
A munkaalkoholizmus
Sokszor nem tudjuk felmérni, mikor éltük fel a saját tartalékainkat; kimerülünk. Zacher Gábor feltette a kérdést: – Ültek már a gép előtt egyszerű magyar mondatot olvasva, aminek már hatodszorra futottak neki, de nem értették? Ez az a pillanat, amikor azt kell mondani, elég.
Tudni kell „semmit csinálni”,
a hétvégén például nem takarítani, piacra menni, rokonlátogatóba loholni. Ha az ember nem lassít, csak járja a mókuskereket, akkor megjelennek a pszichoszomatikus tünetek, fejfájás, puffadás, „megatöbbi”, végül megérkezünk a kiégéshez, elég komoly kísérőtünetekkel.
Csak úgy….
Zacher Gábor doktor rátalált a megoldásra, hogy Orbán Viktor közösségi oldalán miként járulhatna hozzá népegészségügyi szempontból hasznosan a magyarok egészséges életéhez. Azt, hogy megfogadja-e a kommunikációs stáb a remek ötletet, nem tudni, pedig ezzel a húzással kézzelfoghatóan jót tenne azoknak akik hivőként követik, és azoknak is, akik ellendrukkerei. Dr. Zacher Gábor az RTL Portré című műsorában arról beszélt, hogy Magyarországon nagyon rossz az egészségügyi kultúra, és ezen például
sokat változtathatna, ha az ország nagyon elhízott vezetője kiállna, és arra biztatna, hogy fogyjunk le 25 kilót.
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is