Banánköztársaság
Alakuló züllés – rendőri fenyegetés árnyékában

Az az „ellenzék”, amely ezt a helyzetet elfogadta, elveszítette minden jogát arra, hogy bármi ellen is tiltakozzék.
A rendőri erőszak fenyegető árnyékában
Volt minden: ökonómikus „Istentisztelet” (istengyalázás: engem végül is nem érdekel nagyon, mert semmilyen istent sem hiszek – csak az az „alkotmányos rend”…), cigányzenekar és a sajtó képviselőinek kitiltása. Történelmi zászlók előtti esküdözés.
Ocsmány cirkusz.
Kint pedig rendőrök – az ördög tudja vagy ő sem, hányan.
Nem tudom, este mi lesz, lesz-e bármi is: annyi már most elmondható, hogy rendőri erőszak fenyegető árnyékában esküdözött az új „parlament”. A DK ugyan a kiegészített eskü után kivonult, de hát…
Zagyvált valamit Patyi meg Pálffy Ilona, és handabandázott – szokása szerint – Áder is, a „köztársasági elnök”.
Mindenkit megtapsoltak – a szánalmas korelnököt is… Csak a DK-t nem, de igazából ez nem sokat számít:
Megalakultak a frakciók. A korjegyző felolvasta a frakciók nevét, létszámát, illetve a frakcióvezető nevét. A képviselők rendre megtapsolták egymást, de amikor Gyurcsány Ferenchez értünk, néma csend lett. A DK-sok ugye kivonultak, így Gyurcsányt senki nem tapsolta meg.” (Index)
Gyurcsányt nem tapsolták meg
Az új „parlament” tehát, ha másban nem is, de a gyurcsányozásban egységes. Kiváló alap ez arra, hogy ki-ki átgondolja: mivel is ért egyet a Fidesz sorosozásából, migráncsozásából, brüsszelezéséből…
És ellenszavazat nélkül választották meg újra háznagynak vagy minek Mátrai Mártát, és ugyancsak egyhangúlag választották meg újra alelnöknek például Lezsák Sándort.
Korábban szorgalmasan nyilatkozott Gulyás Gergely is: például azt hazudta, semmilyen intézkedést sem terveznek a bíróságok ellen. Meg a fene tartja számon, mit hazudott még.
Minden mindegy. Csak az az egy érdekes, hogy az alakuló züllést rendőrök sokasága „védte”. Nagyon helyesen: legalább mindenki megértheti, mi következik.
A sajtót nem csupán a fideszesekhez nem engedték oda: a többiekhez sem. A rendőrök sem csupán a fideszeseket „védték”, hanem a többieket is…
És demokratikus ellenzék nincs sehol. Ami van, többségében azon töpreng, milyen mélyen nyaljon be a Fidesznek.
Nincs már mit mondani: tényleg hányni kell.
Szerző
Friss
- Szanyi Tibor: Orbán háborúja és békéje
- Egészséghoroszkóp – Leggyakoribb betegség-hajlamok asztrológusunk szerint
- Lázár János élőben, avagy a miniszter úr néhány őszödi mondata
- Magyar Péter össze-vissza sapkás közönség előtt „naggyűlt”
- Orbán -ezt- az ígéretét betartotta: éles a „dpk” weboldal
- Orbán Viktor „eget renget” – Élőben Tusványosról
- Magyar György: hajrá Átlátszó, a közérdekű adatok gyűjtése nem bűncselekmény
- Majka az One nevét viselő színpadorlól újrázott: tök mindegy, hogy ti mikor mentek és mikor jöttök, én mindig itt maradok
- Mészáros Lőrinc kondenzcsíkja magáért beszél
- A valósághajlítók és fiatalok találkozása Tusványoson