Kerítésen innen
Alapjogokért Központ vezetőjének posztját látva a ’30-as évek fajgyűlölői odáig lettek volna
Nagy és egyben ijesztő pillanatok szemlélői -remélhetőleg ép ésszel és bőrrel túlélői is- vagyunk. 2025-ben Amerikát olyan fószer vezeti, aki a megtámadottat nevezi agresszornak, az Európai Unió egységét évek óta egy miniország diktátorságba hajló vezetője bomlasztja belülről, Oroszország Putyinja mindeközben hátradőlve várja a fejleményeket és öldököl békésen Ukrajnában, Magyarországról pedig éppen most készülnek kitiltani azokat, akik nem Orbán-vuduzottak. Mindeközben mi lehúzott redőnyök mögött sutyorgunk minderről, hogy senki ne hallja, mert a falnak is….
Aki cseppet sem hallgatnak….
Van ez az Alapjogokért Központ cucc, amiről 2024-ben azt írtuk, hogy
„az, hogy Orbán Viktortól a „Hajrá Donald Trump, hajrá európai szuverenisták! Nyergeljünk, vértezzük fel magunkat, irány a csatamező, és kezdődjék a választási harc” – mondat elhangozhasson -a többi szintén magvassal és egyáltalán nem kirekesztővel és gyűlöletgenerálóval egyetemben- a Fidesz kampányát támogató rendezvénynek tűnő ultrakonzervatív CPAC szervezője az Alapjogokért Központ az Átlátszó által kikért iratok szerint 1,15 milliárd forintot költhet idén….”,
2025-ben sem adja alább.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
…de addig is….
Szánthó Miklós, aki közösségi oldalán így határozza meg magát:
„Jogász, az Alapjogokért Központ főigazgatója, a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány kuratóriumi tagja. De ami fontosabb: nős, két leány- és egy fiúgyermek apja”,
addig is a dolgok ütőerén tartja a kezét-szemét-fókuszáz. A minap ez a bejegyzés jelent meg a hírfolyamában:
„A Soros-birodalom lényegében a bekerítés stratégiáját használta a befolyásának kiépítésére. A hálózat lépésről lépésre szőtte be a kontinenst: először a tágabb értelemben vett európai régióban terjeszkedett, több ezer szervezetet elérve, majd a kontinens döntéshozatali központjait célozta meg, végül pedig a brüsszeli, európai politika szimbolikus központjában működő NGO-kra fókuszált.”
A hozzászólásokból…
„Ha megengedik neki .. persze hogy csinálja a problémákat amiből óriási hasznokat húz .. vén dög .. !!”
„…no…kezdjük el az intenzív „pókhálózást”!”
„Putyin helyesen cselekedett, amikor kitiltotta a Soros-birodalom férgeit Oroszországból! Nekünk sincs más lehetőségünk, ha még nem késtünk el!”
„Ideje a nagytakarításnak!”
„Manapság már kiváló, hatékony rovarölő permetszereket lehet kapni. Ha súlyos a fertőzöttség, egy-két permetezés rendet vág, és a kultúra megszabadul a kártevőtől…”
„Szánthó úr, ön fasiszta, aki tudatosan, nyíltan buzdít gyilkolászásra. Rettenetes. Elkeserítő.”
Megjegyzem: 2025 Magyarországán a posztoló ezek után másnap ugyanúgy bemegy az általunk finanszírozott munkahelyére és felveszi a nem kevés fizetését, sőt, változatlanul szervezi a CPAC Hungary-t, ami a Patrióták rendes éves dzsemborija, aminek főszónoka Orbán Viktor.
Hasonlít? Nem hasonlít? Ugyanaz?
A Szánthó-illusztráció kapcsán itt egy másik:
Ezt az illusztrációt a 1930-as években népszerűsítették a fasiszták, az a Cion bölcseinek jegyzőkönyvei fedőlapja volt. Hiába keresi az interneten, nem szólalt fel Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija, sem a MAZSIHISZ egyik tisztségviselője sem a fenti nyíltan antiszemita uszítás ellen, de a kormánytagok sem fújtak tüzet, hogy kikérik maguknak és azonnal „monnyonle”. Aki pedig abban gondolkodik, hogy szeretne kimaradni ebből az őrületből és megteheti, hogy elhagyja arra az időre az országot, annak egyre nehezebb olyan régiót találni, amit még nem fertőzött volna meg az őrület.
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- Robert Francis Prevost -XIV. Leó- az új pápa
- Németh Szilárd színt vallott: elárulta, mivel tölti éjszakáit….
- Fekete-Győr a Tiszát segítené, de a Kétfarkú Kutyapártnak használ
- Hadházy Ákos: miféle háborúba vezető útra lépett az Orbán-kormány 2023-ban?
- Orbán és Magyar is saját fényezésre és a másik alázására használja Gyurcsány Ferenc lemondását
- Gyurcsány Ferenc lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul
- Kormányinfó: mit miért tesz, vagy nem a kormány – némi választási osztogatás-infóval fűszerezve
- Magyar Péter bizonyítéka a „kormány békehazugságáról” – Frissítve!
- Mátyás király óta nem volt olyan jó kormánya Magyarországnak, mint a mostani – állítja az MCC médiaiskolájának vezetője
- Csoda, hogy így állunk? Az Orbán-vezette Fidesz vesztesége 2024-ben: 400 millió mínusz