Kerítésen innen
Alaposan ‘megdrágultak’ a Pécsért dolgozó képviselők
Csaknem ötször annyi pénzt fordít idén a pécsi önkormányzat a helyi képviselők „ellátmányára”, mint a múlt évben. Az előző ciklusban még a mindenkori minimálbérrel volt egyenlő a képviselői tiszteletdíj (ez kerekítve 267 ezer forint), ha valaki a testület két bizottságában elnökként-alelnökként, vagy tanácsadóként is szolgált, akkor a díj maximum 507 ezer forintra hízott.
Irány a „fent”
Januártól a képviselői alapdíj 663 ezerre emelkedett, a funkcióhalmozóknak pedig 1 millió 259 ezer bruttó tiszteletdíj jár. Így a megyei jogú városok mezőnyében a pécsi képviselők kapják a legmagasabb tiszteletdíjat. De nemcsak a tiszteletdíjak két és félszeres emelése drágítja a közgyűlés munkáját. A testület megválasztott hat tanácsnokot és áldását adta ugyanennyi településrészi önkormányzat létrehozására, s utóbbiaknak vannak apparátusi költségei is.
Eddig a pécsi képviselők munkájára évente hozzávetőleg 100 milliót fordított az önkormányzat, idén ez az összeg 486 millióra nő majd.
Ez a helyzet némiképp annak következménye, hogy a testület erőviszonyai megosztottak
A Fidesz és szövetségesei 11, a polgármester ellenzéki pártokat integráló csapata 9 képviselőt delegált a közgyűlésbe, s ahhoz, hogy bármelyik oldal akarata érvényesüljön, a két frakciónak szüksége van a Mi Hazánkért, a Kutyapárt és két civil szervezet egy-egy képviselőjének voksára. Ezért hosszas tárgyalások folytak a város irányításának mikéntjéről, melynek végén a testület megszavazta a polgármester két alpolgármesterjelöltjét, cserébe a Péterffyt kontrolláló erők öt tanácsnoki helyet kaptak és többséghez jutottak a bizottságokban. A funkcióhalmozás viszont a városnak súlyos pénzekbe kerül. A Pécs közéletében jártas helybéliek közül sokan attól tartanak, hogy a fentiek okán a képviselők kifizetőhelyévé válik a városháza.
Tiszta Kezek Egyesület
A tiszteletdíjak emeléséért a legkeményebben a Tiszta Kezek Egyesület listájáról a testületbe jutó Bognár Szilvia lépett fel. Ha az ő elképzelése győzött volna, akkor a több funkciót betöltő képviselők tiszteletdíja elérhette volna az 1 millió 856 ezer forintot is. Bognár azzal érvelt, hogy a képviselői munka maradéktalan elvégzése teljes embert kíván, ezért magas díj jár érte. Péterffy Attila ezt elutasította, mondván, a képviselői munka mégiscsak egy másodállás, s a képviselők többsége végül belátta, hogy ha megszavazza Bognár javaslatát, az felér egy politikai öngyilkossági kísérlettel. A leghatározottabban Talabér Ádám, a Mindenki Pécsért színeiben megválasztott képviselő tiltakozott Bognár javaslata ellen, s ő az utóbb elfogadott, 1,259 milliós tiszteletdíjakat is a város teherbíróképességéhez képest védhetetlenül magasnak tartja.
Friss
- A belvárosi giga-razzia eredménye: 19 elfogás
- Hoppá, most éppen Szájer József gabalyodott Juszt László hálójába
- Vidéki prókátor: mától a szájeri tákolmány már biológiatankönyvnek sem jó, legfeljebb hittankönyvként használható
- A ‘bátrak’ az újdonságok gránitba vésése után sem tétlenkedtek, maradt még feladatuk….
- Újabb cikis ’emberarcúsítási’ kísérlet tett nevetség tárgyává két fideszes közszolgát
- Gábor György: szinte látjuk magunk előtt, amint Orbán épp most jön a templomból és tart a kocsmába
- Miska kancsó Japánban, avagy ha csinálunk valamit, csináljuk jól!
- 140 igen, 21 nem – Elfogadták az Alaptörvény újabb, 15. módosítását
- Mennyit ér egy petíció, amit még ‘Pókember is aláírhatna – Ez nem népi támogatás, hanem egy digitális maszkabál’
- Blokád a parlamentnél, ami most a fotelből élőben követhető