Kerítésen innen
Alga-helyzet a Balatonban – ezek a helyek a leginkább érintettek
A Balatoni Limnológiai Intézet szakértője szerint a bőrirritációt és hasmenést is okozó algásodás egyelőre nem okoz problémát a népszerű balatoni strandokon. A nyugati kikötőkben, öblökben megjelent algák azonban már most a késő nyárra jellemző módon elszaporodtak.
Az Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézete nemrégiben közölte, hogy kutatóik mérései szerint az algavirágzás
a Keszthelyi-medencében a Balaton közepén is megfigyelhető volt.
Vizsgálataik alapján azonban egyelőre nincs nagy algatömeg jelen a vízben,
azt viszont elismerték, hogy az algák mennyisége a tó nyugati területein valóban erőteljes, a nyár végére jellemző növekedésnek indult. Emiatt múlt héten
speciális hajókkal gőzerővel kezdték meg a Balaton kotrását.
Somogyi Boglárka, a Balatoni Limnológiai Intézet szakértője a veol.hu-nak elmondta, a nyílt vízen ugyan nincs jelentős algatömeg, azonban
a kisebb, védett öblökben, nádasszegélyekben, csónakkikötőkben már mérhető az algák jelentős mennyisége.
Randa, de…..
Somonyi szerint azonban a strandokon, üdülőhelyeken egyelőre nem jellemző a zavaró látványt nyújtó, kékes zöldes színű, bőrirritációt és hasmenést is okozó algák megjelenése.
„Az algásodással megjelenő cianobaktériumok esetenként toxinokat termelnek, ezek pedig bőrirritációt okozhatnak az érzékenyebb bőrűeknél. Amennyiben valaki iszik a vízből, az enyhe emésztőrendszeri problémát, hasmenést okozhat.
Fontos azonban, hogy az algásodás nem feltétlenül jár együtt toxintermeléssel. Az alga a vízben szemmel jól látható, ha ilyet észlel valaki, inkább távolabb strandoljon a gyermekével”
– mondta a BLI szakértője, aki szerint
a víz felszínén, egy-két centiméter mélyen megjelenő algatömegek képesek mozogni, napszakonként vagy nagyobb szélben akár helyet is változtatni.
A víz minőségét folyamatosan ellenőrzik a balatoni üdülőhelyeken,
ahol mindeddig nem tapasztaltak nagymértékű algásodást. Az ezzel kapcsolatos bejelentéseket leginkább a hajókikötőkből, horgászhelyekről kapták.
Szerző
Friss
- Aki azt hitte, hogy már ‘nincs lejjebb’, hallgassa Lázár pénteki infóját
- Lilu a Budapest Pride megnyitójának házigazdája
- Közszolgák, ha összefognak: Kocsis Máté teljes-pályás támadásba lendült, Szijjártó kollégája besegített – Frissítve!
- Egy és más mindennapjainkból
- Közlöny van róla: a kormány importtilalmat rendelt el a magyar termékeket kitiltó országokkal szemben
- Magyar György: Poltot nem kirúgják, hanem ördögi hatalmi játszma folyik az ügyészség és az Alkotmánybíróság feletti hatalom átmentése érdekében
- Szijjártó a kémvádról: ‘óvatossággal kezelendő ukrán propagandának kell minősíteni’
- Magyar kémeket fogtak el Ukrajnában – állítja az Ukrán Biztonsági Szolgálat
- Az internet még Orbán szigorú ‘nézésére, járására és csípőringására’ sem felejt….
- Pletykásnak tartanak? A horoszkópod megmutatja, hogy jól látják-e…