Connect with us

Kerítésen innen

Áll a bál Lipóciában – Kerpel-Fronius nekiment Tóth Józsefnek

kerpel-fronius
Megosztás

Kerpel-Fronius Gábor, a Momentum korábbi főpolgármester-jelöltje, majd főpolgármester helyettese a választáson a XIII. kerületben indult egyéni jelöltként, ahol be is került a képviselő-testületbe. A kerületi képviselőség összeférhetetlen a főpolgármester-helyettesi poszttal le kellett mondania.

Ezt egy hete meg is tette

A megüresedett helyre viszont időközi választást kell kiírni, ami 2020 tavaszán lehet. Kerpel-Fronius most azt írja a Facebookon, hogy

Tóth József, a XIII. kerület polgármestere nyomást gyakorolt rá, hogy adja át a jelölés jogát a szocialistáknak.

A kerületben a korábbi megállapodás szerint egy körzet járt a közös indulásban a Momentumnak, és szintén egy a DK-nak, Tóth most ezt a Momentumos körzetet venné vissza.

Kerpel-Fronius átadta a jelölés jogát, ám a döntését később felülbírálta a Momentum elnöksége,

szerintük ugyanis az ellenzéki együttműködés logikájából következik, hogy az adott szervezetnél marad a jelölés joga. Előfordulhat, hogy a szocialisták indítanak egy jelöltet az előrehozott választáson, akivel szemben elindul egy másik, momentumos jelölt is.

Kerpel-Fronius a teljes posztjában azt írja,

„Múlt szerdán összeférhetetlenség miatt lemondtam a XIII. kerület 9. választókörzetében elnyert egyéni önkormányzati képviselői helyemről. Ezt a főpolgármester-helyettessé választásomat követő 30 napon belül meg kellett tennem, hiszen az önkormányzati törvény értelmében a két tisztség egymással összeférhetetlen.

Először is nagyon szeretném megköszönni

azt a nagyon sok élményt, amit a kampányidőszakban szereztem. Nagyon sok időt töltöttem ott beszélgetésekkel, jegyzeteléssel különböző utcasarkokon pultozva, lépcsőházakban kopogtatva.

Még inkább szeretném megköszönni a választók 75%-ának a bizalmát. Arra készültem, hogy öt éven át kitöltöm ezt a mandátumot, ugyanakkor nem térhettem ki a felelősség elől, amikor Karácsony Gergely főpolgármester és a Momentum is méltónak talált arra, hogy Budapest egész lakosságának érdekeit képviseljem főpolgármester-helyettesként.

A megüresedett képviselői helyre időközi választást kell kiírni, amely várhatóan 2020. kora tavaszán lesz.

A Momentumnak továbbra is az a szándéka,

hogy az időközi választásra a jelenlegi MSZP-Párbeszéd-DK-LPE13-Momentum-LMP közös jelölés legyen. Azt tartjuk fairnek és helyesnek, ha ebben a körzetben a Momentum állíthat jelöltet, ahogy eddig is.

Annak ellenére, hogy Tóth József és a kerületi szocialisták a Fővárosi Közgyűlés alakuló ülése előtti estén erős nyomás alá helyeztek, hogy a jelölés jogát adjam át nekik. Ezt az erős nyomás alatt meg is tettem, néhány perccel az alakuló ülés kezdete előtt. A Momentum országos elnöksége azonban ezt a döntésemet egy héttel később felülbírálta – bár ez nekem személyesen kellemetlen helyzetet eredményezett, a döntés tartalmi részével messzemenően egyetértek.

Az érvelés egyik ága ugyanis az volt,

hogy az ellenzéki pártok közötti együttműködés szelleméből az következik, hogy ilyen esetben az addigi jelölő szervezetet illeti meg a jelölés joga. A másik ág viszont az volt, hogy a Momentum már eleve nagyon komoly kompromisszumot kötött, amikor az EP-választás 21,37%-os XIII. kerületi eredményét követően elfogadta azt a kerületi együttműködési megállapodást (a DK-val teljesen azonos módon), amely az EP-választáson 13,54%-ot elért MSZP 13 jelöltjével szemben egyetlen képviselőjelölti helyet juttatott a Momentumnak.

Az országos elnökségünk álláspontja szerint

ellentmond az ellenzéki együttműködés szellemének és a népképviselet alapelveinek, ha a szocialista párt a Momentumot meg akarja fosztani ettől az egy képviselői helytől is. Ezért ragaszkodunk ahhoz, hogy a megüresedett helyemre az időközi választáson is a Momentum állíthasson jelöltet.

Bízunk abban, hogy ezt együttműködő partnereink is belátják, és velük együtt folytathatunk sikeres kampányt jövő tavasszal.”

Kerpel-Fronius egyébként azt mondta a 24.hu-nak, hogy ő továbbra is azt szeretné, ha közös jelölt indulna az időközin a XIII. kerületben. Ennek ellenére közben a Momentum közleményben jelentette be, hogy sajtótájékoztatón mutatják be a saját jelöltjüket a kerületben.

Forrás

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük