Connect with us

Bulvár

Álommeló 2.0 Balogh Levente megint elnöki asszisztenst keres – A shownak mennie kell

Megosztás

Balogh Levente annyira elégedett az Álommeló győztesével, Keserű Balázzsal, hogy meg sem várva még a próbaidő végét sem, már elő is léptette egyik cégében ügyvetető igazgatóvá és partnerré, így most ismét indul az Álommeló, jöhet az új elnöki asszisztens.

Műsort kell csinálni és pont!

Nem kétségbe vonva a szimpatikus Keserű Balázs képességeit, azért valahogy nem hisszük, hogy a műsor készítői a show sikerén felbuzdulva, nem úgy tervezték át ügyet, hogy „gyerünk, gyerünk gyerünk, addig üssük a vasat, ameddig meleg”.

Az előző széria nyertese, ha olyan intelligens mint gondoljuk, most a gyors előmenetel mellett egy kis csalódást is érezhet, hiszen két hónap alatt szinte semmit nem tanulhatott meg abból a sok szakmai fogásból és életszemléletből sem, amit tervei szerint Balogh Leventétől eltanulhatott volna, nos igen, az élet már megint ennek a fura nem is létező „volnának” a képében közbeszólt, mivel az „ezer fejű cézár”, a közönség új látványosságra vágyik.

Az RTL bejelentette az Álommeló új évadát

Keserű Balázs tanácsa az utána következőkhöz:

Fontos, hogy nagyon pontos legyen, ne késsen soha, ha Leventével megbeszél valamit, és legyen meg az alázat(Reggeli)

Ezeket olvasta már?

Szerző