Koronavírus
Amikor végleg búcsút mond a libidó
Nem másról van szó, mint a sokat emlegetett antidepresszánsokról. Ha pedig mellékhatásként a szexuális teljesítőképesség veszik oda, akár örökre, azzal senki sem áll ki dicsekedni.
Szexuális diszfunkció?
A depresszióra felírt szerek jól ismert mellékhatásként előfordulhat némi émelygés, alvási nehézség vagy éppen túlzott fáradtság, testsúlygyarapodás, hasmenés, vagy akár szorongás, nyugtalanság, remegés is. Ezekre általánosan jellemző, hogy a szerek elhagyásával (feltéve persze, hogy nem okoznak azonnal elvonási tüneteket) maguktól elmúlnak. Van azonban egy sokkal kellemetlenebb jelenség is, melyet orvosi nyelven ekképp jelölnek meg: szexuális diszfunkció. Ez a mellékhatás nők és férfiak esetében is jelentheti a libidó csökkenését vagy teljes elvesztését, tehát a szexuális érdeklődés hiányát. Emellett az együttlétekben szerepet játszó szerveink érzéketlenné válhatnak, akár olyannyira, hogy az érintett abszolút képtelenné válik élvezni az intim pillanatokat, és van egy roppant ijesztő jellemvonása is: hajlamos maradandóvá válni.
Hervasztó adatok
A Psychology Today nevű szaklap egy olyan vizsgálat eredményeiről számolt be, mely szerint az antidepresszánsok okozta szexuális zavaroktól szenvedő betegek 81%-a a tabletták abbahagyása után 6 hónappal még semmilyen javulást nem érzékelt a tüneteiket illetően. Egy korábbi, 2001-es tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy a manapság oly népszerű SSRI-antidepresszánsok (legnagyobb arányban ezeket írják fel hazánkban is) 58-73%-os bizonyossággal okoznak szexuális problémákat azok használóinak. Ez az arány kétségkívül roppant hervasztó, hiszen az arányból kiindulva az a kevésbé valószínű, hogy valaki megússza libidócsökkenés, vagy a nemzőszervek tartós érzéketlensége nélkül. És ugyan ringathatjuk magunkat abba a naiv hitbe, hogy ez már egy régi tanulmány, napjainkban bizonyára már korszerűbb szereket használnak – ezzel kapcsolatban sem tudunk megnyugtató hírekkel szolgálni, mivel a tanulmányban vizsgált szerek országunkban jelenleg is az antidepresszáns forgalom gerincét képezik, számszerűsítve pedig forgalmuk ötmilliárd forint feletti éves forgalmat tesz ki.
Az Európai Gyógyszerhatóság (EMA – European Medicines Agency) éppen a tavalyi év júliusában adott ki egy tájékoztatót arra vonatkozólag, milyen figyelmeztetéseket kellene feltüntetni a gyógyszeres dobozokon. Az EMA javaslata szerint rá kellene írni a dobozokra, hogy az SSRI/SNRI típusú antidepresszánsok szexuális diszfunkciót okozhatnak – továbbá jelentések érkeztek olyan esetekről, akiknél a szer abbahagyása után is hosszú ideig fennmaradtak a tünetek.
Állampolgári petíció
2018 áprilisában egy állampolgári petíciót adtak be az amerikai FDA-nak, mely igen hosszasan taglalta, miért volna szükségszerű kötelezővé tenni, hogy feltüntessék a szexuális diszfunkció veszélyét az antidepresszánsok dobozain. A petíció benyújtója tanulmányok és egyedi esetek felsorolásával támasztotta alá érveit, olyan esetekkel, akik akár két hét antidepresszáns szedés után súlyos tünetekre panaszkodtak, melyek egészen a petíció elkészültéig nem múltak el – ez több esetben 10-20 évet is jelentett.
Arról ugyan nincs pontos adatunk, hogy Magyarországon hányan szenvednek ettől a megalázó jelenségtől, egyet azonban biztosan tudunk: azok az emberek, akiknek antidepresszáns-kúrát javasolnak, távolról sincsenek megfelelően tájékoztatva a szer veszélyeiről. Hiszen némileg kisarkítva a dolgot, egy ilyen „tájékoztatás” olyan volna, mintha azt mondanánk a páciensnek: „Dobjunk fel egy érmét; ha fej, akkor továbbra is működni fog a varázspálca, ha írás, akkor nem. Nos, kezdhetjük a kezelést?”
Kis túlzással akár azt is mondhatnánk, hogy : ha korábban nem volt elég életbeli oka a depresszióra, most már bőséggel rendelkezésére áll, a kezelés pedig jó eséllyel erre is egy újabb tabletta lesz…
(Vendégszerző: Mátyus Miklós)
Szerző
Friss
- Orbán Viktor maga a patriotizmus ősatyja – legalábbis annak tartja magát –, de vajon tisztában van-e vele, hogy miről papol?
- Örizetben a bombafenyegető!
- Lehetek más véleményen, Cornstein úr?
- Pénteken ismét bombariadó volt több iskolában is
- Az alulinformált miniszter, Hankó Balázs esete a Magyar Színházi Társasággal
- Péntek reggeli igehirdetés – Orbán csakúgy, mint máskor
- Hidvéghi parlamenti államtitkár úr, az a gáz, hogy az internet nem felejt, a hablatyát egyszer megtalálhatja az unokája….
- Unalmas… na az biztosan nem lesz! – Horoszkóp az év 5. hétvégéjére
- Hankó miniszter-közszolga: a Bokros-csomag és a ‘Ratkó-dédunokák’ meg nem születése okán nincs elég kisded Magyarországon
- Lázár János pikírten Rákosrendező-ügyben: a kormánynak az a fontos, hogy a budapestieknek jó legyen