Banánköztársaság
Anyád Napja
Anyák napján minden csupa szeretet. Virágok, puszik, gyerekkezek rajzolta szívek. A net máris tele ajándékötletekkel. 885 forintért Anyák napi bögre, 1800-ért kötény. Az emancipáltabb munkamegosztás hívei számára egyedi szerszámoskészlet nőknek, a legjobb anya és feleség felirattal. Az egyik telefontársaság üzletei lemosható tetoválást hirdetnek szeretetteljes szövegvariációkkal.
Hadd örüljön a mama,
főleg miután megnyugtatták, hogy a gyermeki ragaszkodás jelei egy kis szappannal lejönnek.
Még jó, hogy lemosható. Mert az év többi napján anyáinkat egészen más indulattal halljuk emlegetni. Anyák napján, rendben, egy napig mindenki tud jó képet vágni, még az anyósra is, mert csak muszáj oda is csokrot vinni. Ki-ki megállja, hogy az asztalnál ne politizáljon, abból veszekedés van. Biztosan lesz a vezető politikusokról is szép fotó, idén nem hagyhatják ki, hiszen demográfiai kampány van, készül a megállapodás a nőkkel. Másnaptól megint utálhatjuk egymást. A többi nap inkább „Anyád napja”. Folyik az anyázás mindenütt, parlamenttől a piacig, a közlekedési vitáktól a gangi veszekedésig.
Pedig egyáltalán nem eredendően vagyunk embergyűlölők
Igaz, szokták emlegetni Stanley Milgram kísérleteit, amelyben átlagos civilek kétharmada a fokozatos parancsoknak engedelmeskedve hajlandó lett volna akár a halálos áramütésig elmenni a „rosszul viselkedők” büntetésére. Nem sokkal később olvashattuk a „Legyek ura” című regényt arról, hogyan válnak egy lakatlan szigetre került gyerekek egymás farkasaivá. De egy másik szociálpszichológus: Muzafer Sherif (nyugi! nem migráns terrorista, csak egy jámbor török-amerikai kutató) két táborozó gyerekcsoportot hergelt sikerrel egymás ellen, ám végül egy közös cél, adott esetben a vízellátás helyreállítása érdekében mégis képesek voltak együttműködni, és felhagytak egymás utálatával.
Vagyis igaz a lapos közhely: lehet építeni a jobbik és a rosszabbik énünkre is
Mi kedveskedünk Anyák napján, és mi káromoljuk egymást a sok „Anyád napján”. Most olyan rezsimben élünk, ami tudva, tudatlan, de az utóbbiban érdekelt. Kiszelly Zoltán találóan írta: az ilyen típusú rendszerek akkor sikeresek, ha képesek átformálni a közgondolkodást. Konfliktusokra és folyamatosan fenntartott ellenségképre van szükségük, hogy magukat tüntethessék fel vezérnek és védelmezőnek, akik nélkül szétesne a közösség. A Fidesz vezetői sokat és komolyan tanultak mintaadó ideológusuktól, Carl Schmittől, aki szerint a politika lényege a „barát” és „ellenség” megkülönböztetése. A hatalom azé, aki megjelöli, ki az ellenség. Orbán már 1997-ben az akkori kormány „idegenszívűségéről” beszélt. Húsz éve ezt az ötletet variálja.
Az ellenség idegen. Az idegen ellenség.
Ha magyar, akkor is idegen. Bayer Zsolt – erre tartják – mindezt készségesen indulatrohamokkal tuningolja: „A magyar emberek nem megosztottak, hiszen a magyar emberek teljes egyetértésben állnak ki Orbán Viktor, a Fidesz és Magyarország mellett. A többi haszontalan sejthalmaznak nem sok köze van a magyarokhoz és az emberi fajhoz.” Már sokszor elmondtuk, hogy ezek szerint az ország fele ellenség. Pontosabban nem az ország fele, hiszen ők nem is tartoznak az országhoz. Idegenek. A migráns csak hasznos jelkép. A mindenkori „idegen” szemléletes jelképe. A magyar származású Soros kipécézése többek között arra való, hogy megmutassák: idegen, vagyis ellenség a magukat magyarnak vallók között is lehet. A szomszéd is lehet ellenség. Vagy legalábbis kém, áruló, dezertőr, aki nem áll be a hadrendbe. A katonaszökevény pedig a háborúkban felkoncoltatik.
A háború megideologizálja, hogy miért nincs idő másra
Nem panaszkodhatsz a rossz kosztra, de még az ellátmány megdézsmálóit sem most kell felelősségre vonni, hiszen háború van. Az ellenséget utáld, ne a tisztjeid, ne nagyon ugrálj a lövészárokban. Németh Szilárd leiskolázza az óvatosan kritizáló fideszes értelmiséget: nem látják, hogy Soros fia éppen a kormányt támadja? Ha fölös indulat bánt, anyázd őt! A feszültséget retorikai eszközök és a megosztó társadalmi folyamatok egyaránt táplálják. A miniszterelnök megbiztatja az őcsényieket: jól tették, hogy rátámadtak a kormánya által hivatalosan oltalmazottakat nyaraltató panziósra. Újabban a civil szervezetekre telefonálókat uszítanak: ne merjék megrontani a gyerekeket azzal, hogy elmossák a fiúk és lányok közti különbséget. Ha a migránsvád kifúj, jön a gendervád, ahogy a muszlim horda feltartóztatásának célját felváltja az új hazafias feladat: mi szüljük tele a Kárpát-medencét a bevándorlók helyett. Hogy ez Szvatopluknak nem jutott eszébe!
Egy ennyire megosztott, gazdaságilag-társadalmilag szétszakadt országban teremnek konfliktusok maguktól is. Két nemzetközi felmérés is azt mutatja: az Unióban nálunk vallanak a legtöbben a nagy jövedelmi különbségek okozta feszültségekről. Hát persze, hogy anyázunk.
Egyébként egy cikkben azt olvastam, Anyák napjára legszebb az „élményalapú ajándék”, pl. a mamával „járjatok egyet a közeli erdőben”. Ismerős lesz a program. Már bevittek minket párszor az erdőbe a gyűlöletlózungokkal is.
(Szerző. Lendvai Ildikó, a cikk először a Népszaván jelent meg, mi a szerző engedélyével közöljük)
Szerző
