Apropó Karikó, díjak a jövőnek

Kellő elfogultsággal írok arról, hogy Karikó Katalin a minap Bécsben megkapta a Vienna Congress elnevezésű nemzetközi agytröszt nagydíját, az Arany Nyilat. Ezt életművekért szokták odaítélni olyanoknak, akik egy-egy szakterületen nagyot lendítettek mások sorsán.

Csak semmi hasonlítgatás

Ez a szervezet a fennállásának 20 éve alatt mintegy negyven közéleti embert tüntetett ki. Tudósokat, politikusokat, sportolókat, köztük igen nagy formátumú személyiségeket. És kisebbeket is, mint például engem, az európai okosfalvak koncepció kidolgozásáért.

Nem kívánom összehasonlítani Karikó Katalin és mások, köztük az én munkásságomat, már csak azért sem, mert Karikó egy év alatt közel száz igen rangos nemzetközi elismerést kapott – gyakorlatilag ugyanazért. Azt viszont említenem kell, hogy Karikó egyik bécsi méltatója a pályatársa, a Balzan-díjas Kondorosi Éva volt. Igen jó volt látni két magyar kutatót egyazon bécsi színpadon, miközben Nobel-díjas tudósok, egykori állam- és kormányfők mondtak nekik felemelő szavakat.

Karikó a válaszaiban megmaradt annak, aki mindig is volt: kutatónak

Szinte folyamatosan védekezett, hogy ő semmi mást nem csinált, mint amit annyira szeret. Kutatott, kísérletezett. Igaz, hosszú évtizedeken át alig nyiladoztak a tudományt támogató pénztárcák az ő szakterülete felé, de ezen is túllépett, mondván neki ugyanolyan fontos elismerés, ha csak egyetlen távoli kutatóintézet egyetlen kutatója akár csak egy cseppnyi érdeklődést tanúsít az eredményei, a munkája iránt.

Aztán látom az internet népét is, akik között bántóan sokan vannak a lekicsinylők. Ez utóbbiak láthatóan fogalmazási és helyesírási gondokkal küszködő kommentelők, akik bárdolatlan véleményeket irkálnak olyasmiről, amiről finoman szólva is csak töredékes ismereteik vannak.

Márpedig tény, hogy az oltások hasznosságát illetően erőteljes tudományos konszenzus mutatkozik. A politikusok erre alapozzák mindazokat a jó, vagy kevésbé jó intézkedéseiket, amelyeknek részben örülünk, de amelyektől inkább szenvedünk mindannyian. A tudományos felelősség a tudósoké, a politikai – vagy ha úgy tetszik – a szabályozási felelősség pedig főleg a kormányzati szerepben lévő politikusoké.

Nehéz lenne megmondani, a világ vajon mennyire okos a lezárásokkal, a korlátozásokkal és egyéb intézkedésekkel

Ezeknek minden bizonnyal van hasznuk az egészségügyi ellátó rendszerek talpon tartásában, ugyanakkor borzalmas árat fizetünk értük. Nyilván nem a szupergazdagok, mert az ő vagyonukat gyakorlatilag megduplázta a pandémia. Sokkal inkább a munkájukat vesztett tömegekre kell figyeljünk, és főleg a fiatalokra, akiket lelkileg fenemód megviseli a gúzsba kötöttség. Azt még nem tudjuk, milyen hatással lesz az ő életükre ez az egész, bár annyit mégis tudunk az életükről, hogy pár éven belül esélyük sem lesz olyasmihez visszatérni, ami egykoron a nagyszüleik, a szüleik viszonylag normális élete volt.

Tényszerű, nagyon sokan haltak meg a covid következtében

Ebben a metszetben azt gondolom, hogy talán a paradigmaváltás e téren is hozhat a konyhára. Persze nem ingyen. Tényszerű, nagyon sokan haltak meg a covid következtében. Ennél már csak a légszennyezés, a keringési betegségek és a rák okán halnak meg többen, külön-külön is. Olyasmik miatt, amiket egészen biztosan emberre visszavezethető okok váltanak ki. Csak éppen nem fertőzőek. Az omikron megjelenése azonban felborította az addig ismert protokollokat, mint például a kontaktkutatást, vagy a számolatlanul tesztelés gyakorlatát.

Valószínűleg korai lenne azt mondani, hogy a pandémiának vége

Azt viszont mondom, hogy a vírus sokat szelidült, cserébe viszont teljesen elveszítettük felette a kontrollt. Ha döntéshozói szerepkörben lennék, bizonyosan a szabadságunk visszaállítása mellett törnék lándzsát. Kötelező oltás feltételével, amit azonban csak akkor lehetne életbe léptetni, ha legalább egy vakcina (t.i. a vészhelyzetihez képest) végleges alkalmazási engedélyt kapna. Remélhetőleg ez sem távoli perspektíva.

Kapcsolódó

HBO sorozat Karikó Katalinról!