„Hogy Kelet-Európa populista vagy épp szélsőjobbra tartó politikai erői kiváló kapcsolatokat ápolnak Izraellel, ez csak ráerősít arra, hogy nem egy vélt vagy valós palesztin cél melletti kiállás tüzeli antiszemitizmusukat, mint a nyugati baloldal esetében, hanem apáik és nagyapáik oly jól ismert rasszizmusa, mely kevesebb, mint száz évvel korábban elvezetett a holokausztig.”
Antiszemitizmus, vagy anticionizmus?
Pár napja Alain Finkelkrautot, egy neves francia filozófust az utcán komoly antiszemita inzultus ért. Nem egyedi eset, ritkának sem mondható. Mindazonáltal tanulságos s érdemes újra számba venni: merre tart a nyugat-európai zsidóellenesség, és miben különbözik az a kelet-európaitól.
Már a kezdet kezdetén érdemes tisztázni, hogy a Finkelkrautot inzultáló személy egy 36 éves, muszlim férfi volt, aki a lázadók ma oly divatos sárga mellényét viselte. Szavai nem arra utalnak, hogy rasszizmusból tette volna, amit tett, sokkal inkább az antiszemitizmus egy másik formája ösztökélte arra, hogy Tel Avivba küldje „haza” a filozófust – és ez az anticionizmus. A rasszista indulatok nem egészen múltak ki Nyugat-Európában sem, Franciaországban is mély gyökerekkel bírnak, visszamenőleg a Dreyfus-ügyig, illetve a Vichy rezsim rasszista indíttatású buzgó kollaborálásáig. Ugyanakkor az is igaz, hogy ez a rasszizmus már csak árnyéka egykori önmagának, különösen, ha az anticionizmus formájában történt újjáélesztett antiszemitizmushoz mérjük. Márpedig ez az antiszemitizmus – eddig legalábbis – nem is annyira a jobboldalhoz, mint inkább a francia baloldalhoz kötődött. De így van ezzel egész Nyugat-Európa, ahol a hatvanas-hetvenes esztendők újbaloldali mozgalmai büszkén hirdették, hogy ők nem a zsidókat, hanem Izrael államot gyűlölik, hogy aztán nagyon gyorsan kiderüljön, mégsem valami magasztos erkölcsiségről van itt szó, csak újracsomagolt antiszemitizmusról. Elég ennek a gyűlöletnek a baloldali terrorizmusban betöltött szerepét ideidézni, vagy a brit munkáspárt vezetőjének, Jeremy Corbynnak e témában tett számos önleleplező megnyilatkozását.
Számos identitásproblémákkal küszködő francia hol a radikális iszlámban, hol Putyinnál keres a demokráciával szemben alternatívát
Egyébként Finkelkraut esete után a radikális baloldal vezére, Jean-Luc Mélanchon tett arról, hogy erről az apróságról ne feledkezzen meg a világ. Rögtön kijelentette, hogy ami a filozófussal történt, az merő színjáték, s egyetlen értelme volt csak, hogy vele a sárgamellényesek mozgalmát lejárassák. Az, hogy a két, jelentéktelen populista párttal a háta mögött Mélanchon miket mond, az politikailag lehet feltűnő, de mégsem az ő személye a fontos, amikor a franciaországi antiszemitizmusról beszélünk, hanem sokkal inkább Marine le Pen mozgalma az. Bár a baloldal igyekezett odatülekedni a Párizst felbolygató sárgamellényes zavargók mögé, de igazi erőt az aktuális zsidóellenességnek – és egyáltalán a romboló szándéknak – a szélsőjobb befolyásának megerősödése adott a legalacsonyabb és legképzetlenebb munkás és alkalmazotti csoportok körében. Nem is beszélve számos, identitásproblémákkal küszködő franciáról, akik hol a radikális iszlámban, hol Putyinnál keresnek a demokráciával szemben alternatívát. A francia sajtó sorozatban leplezte le azokat, akiket a sárgamellényes zavargások élvonalában lehetett látni, miközben egy-másfél évvel korábban még az orosz csapatok oldalán harcoltak Kelet-Ukrajna elszakításáért.
