Connect with us

Kerítésen innen

Átadás után is nő az 1-es villamos bekerülési költsége, olyan ez is, mint a Duna Aréna

1-es villamos
Megosztás

Emlékeznek még a botrányos Duna Aréna-ügyre, amit hiába adtak át az úszó világbajnokságra, még ma is növekszik az ára? Na hát, pontosan ez a helyzet az 1-es villamos pályájának meghosszabbításával is.

Mit szól ehhez az unió?

Annak ellenére, hogy Tarlós István főpolgármester július 9-én átadta az 1-es villamos új, 1,7 kilométeres, az Etele térig tartó meghosszabbítását, az Európai Unió finanszírozta  projekt nem zárult le, sőt, egyre csak drágul.

A most közzé tett drágulás oka nem egészen világos a közleményben, amely arra hivatkozik, hogy – a kerületi szabályozás változása miatt – nem lehetett hosszú távon konténereket elhelyezni. Nem tudható, hogy milyen konténerekről van szó és mit kellett helyettük alkalmazni-írja a Napi.hu

A villamosvonal hosszabbítására a szerződést 2017 októberében írta alá az ajánlatkérő a két nyertes céggel, amely a Colas Alterra Építőipari Zrt. és a Siemens termelő, szolgáltató és kereskedelmi Zrt. volt.

Ki tudja meddig nézik még el az orbáni adminisztrációnak Brüsszelben, hogy a magyar kormány szinte minden beruházás esetében fejükbe nyomja a csörgősipkát?

Frissítés!

2019. szeptember 25-én az alábbi kérelem érkezett a BKK-tól:

„Tisztelt Városikurir.hu Szerkesztőség!

A hírportáljukon Átadás után is nő az 1-es villamos bekerülési költsége, olyan ez is, mint a Duna Aréna címmel megjelent cikkre reagálva tájékoztatjuk, hogy az anyagban téves információ szerepel. Az 1-es villamos Kelenföld vasútállomásig tartó meghosszabbítása kivitelezési szerződésének 3. számú módosításáról megjelent hirdetmény VII. 2.3. pontjában elírás történt, a módosítást követően feltüntetett, nettó 9.030.701.156 forintos vállalkozói díj helytelenül szerepel. A helyes összeg nettó 8.600.667.769 forint – ez az összeg egyébként a hirdetmény VII. 2.1. pontjában egyértelműen szerepel. A hirdetmény javítása érdekében a BKK úgynevezett korrigendumot (változásokat vagy további információkat tartalmazó hirdetmény) ad fel.

Kérjük, hogy megjelent cikküket ennek megfelelően frissítsék a hiteles tájékoztatás érdekében.”

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük