BanánköztársaságKerítésen innen

Attila király lába alá összehordták a földet

Attila király

Attila, hun király szobra áll immár az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark főbejárata előtt. Az avatóünnepséget pénteken tartották, a talapzatul szolgáló kunhalomba Csongrád-Csanád megye minden településéről került föld.

Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban tartotta Szent István napi ünnepségét a Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat

A megjelenteket Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese, országgyűlési képviselő köszöntötte, aki beszédében hangsúlyozta, a kereszténység erős alapjára építkezett Szent István király, amelynek révén Magyarország egy jól szervezett, erős állam lett, és ez így van napjainkban is. 

“Érjen bennünket bármilyen kritika, sújtson bármilyen nehézség, tudunk közösségben gondolkodni, amelyre nagy szükség van a mai helyzetben, amikor háborúk dúlnak és életünk legalapvetőbb kereteit érik támadások. Olyan időszak küszöbén állunk, amelyben nemzetek bukhatnak majd el a mindennapi túlélésért vívott küzdelemben, de hiszem, hogy a magyar közösségek együtt erősödve, gyarapodva bizonyíthatják maguknak és a világnak, hogy méltó őrzői a Szent István-i örökségnek.”

Attila király
Fotó: Karnok Csaba / Délmagyarország

Gémes László, a megyei közgyűlés elnöke azzal folytatta a gondolatmenetet, hogy az ünnepen nem elég fejet hajtani. 

“Az elmúlt több mint egy évezred számtalanszor bebizonyította, hogy a magyarság csak akkor lehet sikeres, ha országunk keresztény és egységes. Nincs más dolgunk, mint Szent István egekbe nyúló kőszikláit követve tovább menni az úton, még akkor is, ha ezért támadnak vagy maradinak tartanak bennünket”

– hangsúlyozta, majd átadta a megyei közgyűlés idei kitüntetéseit.

A Szent István napi ünnepség Attila hun király szobrának avatási ceremóniájával folytatódott, amely az emlékpark főbejárata előtt kialakított kunhalmon kapott helyet. A csaknem öt méter magas mészkőszobrot Ciráki F. György orvos kezdeményezésére a felvidéki származású Parlag István szobrász készítette el Petró Attila gávavencsellői kőfaragó műhelyében.

A szobrot Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök áldotta meg. A kunhalomban, amelyen a műalkotás áll, Csongrád-Csanád megye mind a hatvan településének földje benne van.

VK-komment

Azért ez az ópusztaszeri dzsembori nem volt semmi. A pogány hun fejedelemnek állítottak szobort, aki az akkor már lényegében keresztény Római birodalom ellen harcolt. A 4. század végén, 380-ban Theodosius császár a kereszténységet a Római Birodalom államvallásává tette. Kr. u. 451-ben a hun sereg egyik legnagyobb csatáját Catalaunum mellett vívta a rómaiak és az őket segítő germán csapatok ellen. A csata döntetlenül végződött, majd Attila hadaival vissza­vonult. Két évvel később Attila meghalt, birodalma hamarosan darabjaira hullott. Na, ennek a “hun királynak” áldotta meg Kiss-Rigó püspök a szobrát. Még jó, hogy nem tudjuk Attilát hová temették…

Ha megírná véleményét, vagy megvitatna ezt-azt másokkal, esetleg kérdése lenne a cikkel kapcsolatban, Facebook oldalunkon megteheti!

BANÁNKÖZTÁRSASÁG

About Author

Szólj hozzá!