Hol van már a jó öreg finnugor rokonság! Már a kipcsak-cuccnak is annyi! „A koreaiak nekünk rokonaink, csak Dzsungáriából mi nyugatra jöttünk, ők meg keletre mentek....
“A hivatalosan elismert infláció miatt 15,6 százalékkal csökkent a fizetések értéke.” Hogy mindenki megértse: közel két hónapot (1,8 hónap) ingyen dolgoztál az idén! Köszönd meg a...
A Novák Katalin szereplése a ruandai nőjogi konferencián nemzetközi méretűévé duzzadt botrányt okozott.
Szóval van egy NERci portál, aminek direkt nem írjuk le a nevét. És ezen a portálon régóta írogat egy rendkívül bátor személy, aki persze csak álnéven...
Megjelent annak a jogszabálynak a tervezete, amelyben a kormány tollbamondja a bankoknak, milyen állampapír-vásárlásra buzdító levelet kell küldeniük a bankszámlás ügyfeleiknek. Az erről szóló üzenetből éppen...
Ahogy manapság, úgy a múltban sem volt kifizetődő dolog felkerülni Juszt László célszemélyeinek listájára. Ha valaki, vagy valami beküzdi magát a névsorba, biztos lehet afelől, hogy az...
Havas Henrik -mint általában a vele egykorúak- sok mindent és annak az ellenkezőjét is átélte, saját bőrén tapasztalta már. Neki -szakmájából adódóan, amit nem középiskolás fokon...
Bayer Zsolt sokoldalú médiaszakember, amikor éppen nem a HírTV-n futó műsorát készíti tele trágársággal és gyűlöletkeltéssel, akkor képes történelemről, kultúráról is értekezni feltehetően normál hangvételben. Kétes...
A ’80-as évek közepén, hetente egyszer, esténként, hatan-nyolcan egy budapesti iskola tornatermében fociztunk. Csak foci volt, semmi politika. Egy alkalommal a sporttársak egyike a hely szellemétől...