Évértékelések hetét írjuk. Szombaton Gyurcsány Ferenc mondta el véleményét, ma Pécsett a Női Ellenállási Mozgalom nevű civilek szervezte hívta a Széchenyi térre az érdeklődőket.
A szakapparátus már megkezdte a felkészülést a választás lebonyolítására: folyik a területi választási szervek munkatársainak képzése.
A Magyar Nemzeti Bank elnöke hiába perelt a jó hírnevéért! Három bíróság ítélt úgy, hogy joggal állította róla Bárándy Gergely, hogy egy kicsit lopós, tehát a...
Vasárnap reggelre hirdetett demonstrációt és hídfoglalást a Fiatalok a Demokráciáért elnevezésű civil szerveződés. A demonstrálók a híd pesti oldalán, a Magyar Tudományos Akadémia előtt találkoztak, majd...
A főpolgármester-jelölt publicista kampányszóvivője hiába nyilatkozott a Hír TV-nek, az elmondottak nem kerültek be a műsorba. Puzsérék most elárulták, mit mondott a szóvivő a tévéstábnak, s...
Köves Slomó adekvát helyen, a Hír TV-ben adott hangot felháborodásának és csalódásának Karácsony Gergelyben, s húzta alá, hogy „mostantól minden fellépés a rasszizmus ellen elhiteltelenedik.”
Évértékelő beszéde előtt a volt miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció elnöke helyzetértékelő dolgozatot közölt pártja honlapján.
Az MTA Dolgozóinak Fóruma jövő héten, kedden, február 12-én, élőláncot szervez a Magyar Tudományos Akadémia épülete köré,
Azt a bizonyos 1963. évi 16. törvényerejű rendeletet, amelyről mostanában oly sok szó esik, s amelyre hivatkozva fizetünk ki milliárdokat ukrán nyugdíjasoknak már régen meg kellett...