Szájer József, a Fidesz EP-képviselője kedden az InfoRádió Aréna című műsorában fejtette ki, hogy a "Fidesznek is le kellett mondania dolgokról, el kellett viselnie a méltánytalan kritikákat...
A holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából, január 30-án az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány megemlékező konferenciát tartott. A rendezvényen neves előadók tárták fel a holokausztot megelőző...
A magyar kormány migrációellenes hozzáállásából politikájának minden eleme levezethető – mondta hétfőn Londonban Kovács Zoltán.
Elfogadhatatlan a Magyar Tudományos Akadémiával (MTA) szembeni kormányzati politika, amely a köztestület kivéreztetésére irányul.
A politikusok arról is beszéltek, február 18-án, a tavaszi parlamenti ülésszak kezdetén új korszak indul az ellenzéki együttműködésben.
Az EPP (amelynek a Fidesz is tagja) arra kényszerülhet, hogy a politikai palettán tőle jobbra álló erők közül keressen további szövetségeseket,
Tíz ember – köztük az első- és másodrendű vádlott – bűnösségét mondta ki a vörösiszapper megismételt elsőfokú eljárásában a Győri Törvényszék hétfőn.
Mi szegények vagyunk, kislányom. Érd be a vajas kenyérrel reggelire, örülj a húslevesnek ebédre. Tudom, hogy jogász szeretnél lenni, de szakmát kell tanulnod, mert nincs pénzünk...
Sólyom László: “Magyarországon morális válság van, mert alapvető normák váltak bizonytalanná. Ha bármilyen alkotmányos elv útjában áll a politikának, akkor könnyen kijelentik, hogy nem baj, majd...