Robert Mueller, az elnökválasztás idején történt orosz beavatkozást vizsgáló különleges bizottság vezetője börtönbüntetést javasolt George Papadopoulosra.
Leégett egy fa szerkezetű ideiglenes vendéglátóhely vasárnapra virradóra a budai Várban az Oroszlános udvarnál. Személyi sérülés nem történt.
Németország és Oroszország egyaránt felelősséggel tartozik azért, hogy megoldódjanak a nemzetközi viszonyokat terhelő nagy válságok – mondta Angela Merkel.
A Fidesz bojkottálta az ellenzék kezdeményezte vitanapot, amikor arról akartak közösebb nevezőre jutni, hogy emeljék fel az ápolási díjat és, hogy devizahitel-károsultaknak miként lehetne igazi segítséget nyújtani....
Baleset miatt lezárták az M3-as autópályát Mezőkövesdnél szombaton, kora este - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-vel. Az első információk szerint a balesetben többen...
A hatalom sáncain belül minden konszolidáció belső harcokat vált ki, hiszen a háborúhoz szokott apparátcsikok nem tudnak leállni, így azután egymásnak esnek és megy az adok-kapok. Úgy...
Konok Péter: Nagyon korán tanultam meg olvasni, viszont világéletemben szar voltam matekból. Egy-két intermezzót (pl. katonaság) leszámítva mindig hosszú hajam volt, viszont ahogy tehettem, szakállat növesztettem...
Az ellenzék által kezdeményezett rendkívüli parlamenti ülésen egyetlen kormánypárti képviselő sem vett részt pénteken, miközben ez a főállásuk. A fideszes többség által 2011-ben elfogadott munka törvénykönyve...
Soros György pont akkor nevezi szélhámosnak az amerikai elnököt, amikor Donald Trump elkezdené komolyan venni Orbán Viktort. Igaz, a milliárdos filantróp azzal kapcsolatban szólalt meg, hogy...