Amióta Orbán kormányoz, a forint egyre gyengébb, amely azt vetíti előre, hogy a gazdagok még gazdagabbak, a szegények még szegényebbek lesznek.
Gábor György vallásfilozófus 2017 áprilisában írta az alábbi bejegyzést közösségi oldalán az akkor és most is miniszterelnök-helyettesi posztot betöltő Semjén Zsoltról. Akkor nem történt semmi, sőt...
Szeretnénk megőrizni a baloldalnak a XV. kerületet – jelentette ki Németh Angéla több baloldali párt által támogatott polgármesterjelölt.
Az LMP szerint nem a kormány dolga annak eldöntése, hogy szükség van-e a társadalmi nemek tanulmányával foglalkozó szakra.
Több mint harminc tüntető tett panaszt a román katonai ügyészségen, hogy a kormányellenes megmozduláson a csendőrség indokolatlanul bántalmazta őket.
Az új Orbán-kormány tagjai közül messze Kásler Miklósnak ment a legjobban a 2017-ben. Az 57 milliós összjövedelem töredékét kapta a kórházigazgatásért.
Kaszap Kinga 43 ország 163 versenyzője közül került a legjobbak közé. Ő az első magyar, akinek sikerült aranyérmet szereznie.
Már több, mint 700 napja per,- és ítélet nélkül börtönben ül dr. Czeglédy Csaba, és még senki nem ismeri a bírót, aki ezt jóváhagyta!
Két teherautó összeütközött hétfő reggel az M0-ás autóúton, a diósdi lehajtó közelében. A baleset miatt útlezárás van, csak egy sávon haladhat a forgalom - közölte a...