Idén Dél-Afrikában, Johannesburgban rendezik a Brics csúcstalálkozót. Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika nevéből készült ez a furcsa betűszó. Az öt állam vezetői tavaly Hsziamenben, Kínában...
Hiába kapott ötéves büntetést jogerősen Veres Margit, Balmazújváros korábbi vezetője, nem vonult börtönbe. Sőt, továbbra is rendszeresen bejár a hivatalba. Augusztus 12-én időközi polgármester-választás lesz. Egy...
Minden eltűnt személyt felkutatnak, ígérték az Athéntól keletre pusztító bozóttűz után a görög hatóságok, és ennek megfelelően tegnap is folytatódott a keresés a túlélők után. A...
Kevés alaposabban cáfolt tévhit létezik, mint amelyik a Föld laposságát bizonygatja. Laposföld-hívők mégis léteznek, ők azt gondolják, hogy bolygónk lapos, és ez csak azért nem derül...
Miniszteri biztos lehet Lázár János, a Palkovics László vezette Innovációs és Technológiai Minisztériumban, a Hódmezővásárhely-Szeged-Szabadka tram-trail pojekt felelőseként – mondták az atv.hu-nak fideszes források. Már a...
Mától augusztus végéig nem áll meg a 2-es metró a Kossuth Lajos téren irodaház-építés miatt – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). Augusztus 31-éig M2A jelzéssel...
Kaliforniában ezrek menekülnek a bozóttüzek elől, valószínűleg szándékos gyújtogatás is történt. Pénteki jelentések szerint a tűzvész eddig két halálos áldozatot követelt. A Los Angeles Times című lap információi...
A Trumppal való találkozó iránti készségéről maga Putyin tett bejelentést a BRICS-országok johannesburgi csúcstalálkozója alkalmából megtartott sajtótájékoztatóján. Moszkvában és Washingtonban is „Készek vagyunk Trump elnökkel találkozni...
Lehúzott redőny mögött 0 ahogy az 50-es, 60-as években – sokan kacérkodnak a kivándorlás gondolatával. Ők azok, akiknek elegük van a napi politika mindenhová betüremkedő gyűlölködéséből, a...