Súlyos szakemberhiány gátolhatja a nagy létszámú szociális intézmények kiváltására indított, már eddig is nagy vitákat kiváltó programot. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerint mintegy 25 ezer...
A jármű több járókelőt elgázolt a Flinders Streeten, a város egyik forgalmas csomópontján. Őrizetbe vettek egy sofőrt az ausztrál rendőrök azt követően, hogy a férfi autójával...
Különös lazasággal kezelte majd egy évtizeden át Erzsébetváros a parkolás ügyét, ami amúgy legnagyobb bevételi forrása lehetne. Ám az önkormányzat mintha nem akarta volna megzavarni a...
A fejlesztési minisztérium válaszaiból az derül ki, hogy a kínaiak semmiféle garanciát nem adtak arra, hogy használni is fogják a horribilis pénzért nekik felújított vasutat. Tíz...
A NATO-hoz tartozó balti államok lerohanását gyakorolta be az orosz hadsereg szeptemberben a Fehéroroszországgal közösen folytatott Zapad-2017 műveletben, a hidegháború óta tartott legnagyobb szabású hadászati gyakorlaton...
Még idén elérheti a bruttó átlagkereset a 300 ezer forintot, januárban pedig a 310 ezer forintot is meghaladhatja – mondta Simon Attila, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM)...
Az MSZP és a Demokratikus Koalíció (DK) megállapodott arról, hogy a 106 egyéni választókerületben nem indul egymással szemben a 2018-as országgyűlési választásokon – jelentette be a...
A Demokratikus Koalíció felháborítónak tartja, hogy a Fidesz már az önkormányzatokat is felhasználja a civil szervezetek elleni hisztérikus politikai hadjáratához. A kormánypárt putyini mintára az autonómia...
Ez az első alkalom, hogy valamely tagállammal szemben aktiválják az atomfegyverként is emlegetett, eddig példa nélküli eljárást. Megindította az Európai Bizottság (EB) az európai uniós alapszerződés...