Connect with us

Ez a nap

Drámai a szakemberhiány a szociális ellátórendszerben

Drámai a szakemberhiány a szociális ellátórendszerben
Megosztás

Súlyos szakemberhiány gátolhatja a nagy létszámú szociális intézmények kiváltására indított, már eddig is nagy vitákat kiváltó programot.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerint mintegy 25 ezer fogyatékos és pszichiátriai, szenvedélybeteg ember él intézményi keretek között, közülük 21 ezren 50 fősnél nagyobb intézményben. Egy 22 milliárd forintos uniós program segítségével 2019-ig 2500 gondozottat költöztetnének 8-12 fős lakóotthonokba, 2023-ig pedig további 7500 ember kerülhet családiasabb környezetbe, mintegy 55 milliárdból.

A Népszava nem kapott választ a tárcától arra a kérdésére, hogy tervezik-e bővíteni az ellátásban résztvevő gondozók, szakemberek körét. Pedig ez lényeges momentum: a projektet figyelemmel kísérő szakértők ugyanis figyelmeztetnek, attól, hogy a fogyatékkal élő emberek egy részét a nagy intézményekből kisebb lakóotthonokba költöztetik, nem lesz több szakképzett ápoló, gondozó, holott a nagy létszámú intézményekben is gyakran a szakemberhiány jelenti a legnagyobb problémát.

Kis intézményben nem is lehet megoldani a szakemberhiányt

Krémer Balázs szociológus, a Szociális Szakmai Szövetség elnöke úgy látja, a szakemberhiány miatt nem lehet majd mindenkit kiköltöztetni. – Folyamatos műszakban, differenciált szakmai stábot 8-12 emberre sem felállítani, sem alkalmazni nem lehet. Nincs annyi szakember és nincs annyi bérkeret, normatíva. Például egy dührohamban kitörő értelmi fogyatékos ember humánus, nem agresszív lefogásához, ön- és közveszély ártalmatlanításához legalább 4-5 felkészült ápoló kell, annyi, amennyi egy 8-12 fős kis intézményben nem lesz egyszerre jelen – mutatott rá Krémer.

Aprojektet már korábban is számos bírálat érte. Többek között azért, mert az új, most tervezett, családiasabb otthonokat kis településeken, jellemzően faluszélen építenék fel, ami egyáltalán nem segíti a fogyatékkal élők integrálását.

(Forrás: Népszava)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük