Kék fény
Autóvásárlás helyett gépkocsirablás
A gödöllői rendőrök rövid úton elfogták azt a két férfit, akik a gyanú szerint megvásárlása helyett inkább késsel raboltak el egy kocsit.
A gödöllői rendőrök rövid úton elfogták azt a két férfit, akik a gyanú szerint megvásárlása helyett inkább késsel raboltak el egy kocsit.

Az éjszaka közepén lezavart próbakör a kiskorú eladó számára segélyhívással ért véget
Egy 16 éves turai kamasz – szülője jóváhagyásával – kínálta eladásra apja gépkocsijait egyik ismerősének. Már az eladási procedúra körülményei sem voltak szokványosak: 2022. december 9-én éjszaka találkoztak a felek a turai címen.
A vevőként érkező, huszonéves unokatestvérek, G. Márk és G. Roland először egy olcsóbb járgányt próbálták ki, majd egy közel 2 milliós autót vittek próbakörre. Egy kőhajítást sem tettek meg, amikor a 21 éves G. Márk előkapott egy kést és nemes egyszerűséggel annak használatával fenyegette meg a fiút. A szúrással fenyegetés, kiegészülve a két vevőjelölt fellépésével megtette hatását, a kamasz kipattant a kocsiból, majd hazaszaladva segítséget kért, a rablók pedig kövér gázzal elhajtottak.
A rendőrök pár óra alatt azonosították a támadás elkövetőit, aktuális tartózkodási helyükről is gyorsan érkezett használható bűnügyi információ. G. Márkot az óbudai rendőrök, unokatestvérét, G. Rolandot a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztálya munkatársai egy-egy fővárosi lakásban fogták el. A rabolt autót megtalálták, tulajdonosának visszaadták.
G. Márk nem tett vallomást, G. Roland a gyanúsításhoz képest egészen máshogy emlékezett a történtekre: se fenyegetés, se kés nem volt – állította.
A Gödöllői Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya az azóta letartóztatott férfiak ellen felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást.
Forrás: Police.hu
Egyre több úttesten alvó embert gázolnak el
Szerző
Friss
- Gondja van valamivel? Bejelentheti a Tisza probléma-térképén – Kétszázjónéhány nap múlva….?
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 13., vasárnap
- Takács Pétert már lebuktatni is ciki….
- Mennyi is az annyi? – Juszt László a teljesség igénye nélkül, de utánuk számolt
- Közéleti hírlevél, avagy a fideszes pofátlanság csúcsa – még a Gondosórán is túl…
- Nyilvánosan elérhetők az európai parlamenti képviselők vagyonnyilatkozatai
- A Tisza Párt második kongresszusa: „Működő ország” – kövesse élőben, ha van kedve…
- Így utaznak az EU-s miniszterelnökök: kormánygép vagy menetrendszerű járat? – Orbánék a fapadoson
- Tedd le, ami a kezed ügyében van: beesett a hétvégi horoszkóp!
- Peppa malac felnyomva az NMHH-nál – „Vizuális típus lévén, látom, ahogy a nagy fekete autóba betuszkolják Peppát…”