Kerítésen innen
Az 1+1 „fontatlansága”, avagy éljen a tudatlanság-alapú társadalom…?
Az oktatási muftik úgy döntöttek, hogy az az oktató, aki nem írta alá a státusztörvényt, az „ne is egyék”, vagyis számukra nincs felvétel. Éljen és virágozzék a tudatlanság-alapú generáció.
Éljen és virágozzék a tudatlanság-alapú generáció! Manapság, amikor kis túlzással a pedellus ugrik be matek órát tartani a felsősökhöz és az alsós tanító néni okítja a nyolcadikosokat történelemre, a Pintér Sándor vezette oktatási muftik úgy döntöttek, hogy az az oktató, aki nem írta alá a státusztörvényt, az „ne is egyék”, vagyis számukra nincs visszaút.
Feketelista, ami felülírja az oktattatás jogát
Nem veszik fel az állami iskolák azokat a pedagógusokat, akik tavaly nem írták alá az új szerződésüket a státusztörvény alapján
– derült ki az RTL Híradójából. A csatornának több érintett tanár is nyilatkozott. Köztük volt olyan, akit állítása szerint már 8 iskola is elutasított.
Emlékezetes, diákok és tanárok hónapokig tüntettek tavaly a státusztörvény ellen. Szeptember végéig több mint négyezren, a tanárok öt százaléka döntött úgy nem fogadja el az új jogállást és nem tanít tovább. Azóta viszont többen meggondolták magukat, már elfogadják és aláírnák az új jogálláson alapuló szerződést, ám ezt nem tehetik meg.
Klebelsberg forogna a sírjában….
Amikor elmondtam, hogy én a státusztörvényt nem fogadtam el, mindenhol az volt a válasz, hogy akkor nem tudnak felvenni
– mondta az egyik érintett földrajz szakos tanár, aki Budapesten és Pest megyében 8 iskolába jelentkezett álláshirdetésre, de azt mondta, mindenhol elutasították. Több Facebook-csoportban is hasonló esetek miatt panaszkodnak a tanárok. Egyiküknek
„a tankerület azt mondta, hogy felsőbb utasításra” nem veszik fel.
Egy földrajz szakos pedagógus szerint
„Mondták, hogy reménykednek, és felhívják a tankerületet. Kiment az igazgató, 5 perc múlva visszajött és elmondta, amikor mondta, hogy matek-fizika tanár, akkor kapcsolták egyre feljebb, de végül azt a hírt kapta, hogy nem vehetnek fel.”
Az adott intézmény vezetője ezt levélben is megerősítette. Azt írta:
„jeleztem a tankerületi igazgató asszonynak, hogy szeretnélek alkalmazni”. Aki erre írásban azt válaszolta, hogy az említett „pedagógus foglalkoztatását továbbra sem támogatom”.
Egy másik tanár pedig arról írt: Budapesten 3 tankerület utasította vissza, még óraadói állást sem kapott.
Nem is értem, hogyan képzelik ezt a fenntartók. Ha valaki aláírta ezt a nyilatkozatot, akkor örök életre kizárják a pedagógus pályáról?
– tette fel a kérdést Nagy Erzsébet PDSZ ügyvivője.
A kisfőnökök felvennék, de „fölülről” rájuk szóltak
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője szerint az igazgatók legtöbbször alkalmaznák a visszatérő kollégákat, de ezt a tankerületek megtiltják. Azt mondta:
Ez nagyon súlyos diszkrimináció, az esélyegyenlőségről szóló törvénnyel is totálisan ellentétes, úgyhogy mi azt tudjuk mondani ezeknek a kollégáknak, hogy abban az esetben, ha tudják bizonyítani, hogy ténylegesen ezért nem vették őket vissza, ez egyébként viszonylag nehéz, akkor indítsanak polgári peres eljárásokat
A Klebelsberg Központ azt közölte a híradóval, hogy
a szeptemberig nyilatkozó tanárok, „maguk döntöttek arról, hogy a továbbiakban nem kívánnak köznevelési intézményben dolgozni”.
Hozzátették:
„A döntést a pedagógusok hozták meg, nem a fenntartók.”
Szerző
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat