Kultúra
Az a rettenetes „nevezetes” nap… 1944. március 19.
Minden bizonnyal csak nagyon keveseknek jut eszébe, hogy nevezetes nap a mai, március 19. 74 évvel ezelőtt, ezen a napon (akkor vasárnap volt) szállták meg Magyarországot Hitler katonái. Felvidéki Judit – akinek Gábor Miklósról és a Rettenetes szülők című filmjének forgatásáról készült könyvéből részleteket közöltünk – Facebook oldalán találkoztunk édesanyja Naplóregény című kötetének egy részletével. A német megszállás első napjairól szóló részt – a filmrendezőnő hozzájárulásával – az alábbiakban adjuk közre.
Csődület a Dísztéren
Csak egy pillanat, és ez alatt a pillanat alatt mennyi minden meg tud változni! Belecsöppentünk egy új világba, ezer új probléma merült fel, amelyekre eddig nem is gondoltunk. A múlt hét a szürke, de boldog hétköznapok tartalmazója volt, aztán vasárnap reggel egy új világra ébredtünk.
Egy régi családi fotó: a rendezőnő szülei akkoriban
Előző este még moziban voltunk Budán, apu is velünk volt, az „Egy nap a világ” című filmet láttuk és gyalog sétáltunk haza a langyos tavaszi estében azon a Margit hídon, ami ezután nemsokára felrobbanva, kettétörve, rajta villamossal, emberekkel együtt zuhant a Dunába.
Öcsivel, a vőlegényemmel, másnap, vasárnap, 11 órakor találkoztunk a Ferenciek terén és szentmise után a szokásos sétára indultunk. Beszélgetés közben fenntaláltuk magunkat a Budai Várban. Megnézzük az őrségváltást – mondtam Öcsinek, ám egy katona utunkat állta és igazoltatott bennünket. Ez furcsa volt, de nem gondoltunk semmire. Fönn, a Dísztéren nagy csődület, a minisztérium előtt autók, német és magyar tisztek jöttek, mentek és senki nem tudta, hogy itt mi készül. Tehát épp tanúi voltunk a német megszállásnak 1944 március 19-én vasárnap.
Este az újságok címlapján megjelent a rendelet. „A következő intézkedésig bezárandók mozik, színházak és minden egyéb szórakozóhelyek.” Pista öcsém bosszankodva csóválta fejét. – Hiszen nekünk keddre mozijegyünk van!
És akkor jött a rendelet a sárga csillagról…
Állítólag a megszállás nem Horthy Miklós beleegyezésével történt, hanem azalatt, amíg őt Hitler magánál tartotta. A rádióban állandóan indulók pattognak és jelen pillanatban még nincsen kormányunk. Az utcán állandóan igazoltatások vannak. Mindenki fél, főleg a zsidók. És most én is annak számítok. Öcsi egészen odavan, el akar bújtatni Flóri néninél. És most folyton az utcán csavargok, mert ott kereszténynek tudom magam igazolni. A rádió állandóan szidja a zsidókat és mindent felhoz ellenük.
És jött a rendelet a sárga csillag viseléséről. Még a rendelet alkotói sem voltak tisztában azzal, hogy egy vegyes házasságú családból ki mentesül ez alól. Hol így, hol úgy értelmezték, míg végül eldőlt, hogy én az anyám után kereszténynek, Pisti az apja után zsidónak számít. Pedig öcsikémet egy hónapos korában megkeresztelték, de apámnak reverzálist kellett volna adni, hogy anyám a fiút a saját vallása szerint nevelhesse. De ki gondolt erre az ő fiatal korában. Apám mindig ateista volt és gyerekei nevelését anyámra bízta.
Persze Majerné, a Thurzó utca házmestere sem volt ebben a dologban tájékozott. Az egyik délután, amikor Öcsi elé indultam a bankba, nem akart a kapun kiengedni. Már félig kinyitotta a kaput, amikor észbe kapott, hogy nincs rajtam a sárga folt, és elkezdett kiabálni, és próbált visszaráncigálni az utcáról. Mit tehettem volna? Lekentem neki egy pofont és elszaladtam. Akkor már büszke, gyűrűs menyasszony voltam, szűk családi körben megvolt az eljegyzésem, miután Öcsi egy lépcsőházban – ahol együtt könyveltek – megkérte aputól a kezem. A tavasz a bombázások, légiriadók jegyében telt el. Sokat kellett az óvóhelyen tartózkodnunk és így megismerhettük a ház lakóit. Esténként römiztünk, nem mertünk lefeküdni, mert az a legrosszabb, ha az embert az első álmából riasztják fel. Hát így is lehetett élni. Fiatalok voltunk és még együtt volt a család…
Szerző
