Kerítésen innen
Gyomros Orbánnak! – USA felmondja a Magyarországgal kötött adóegyezményt
A pénzügyminisztérium szóvivője elmondta, hogy mivel Magyarország 9 százalékra csökkentette a társasági adókulcsát – ami kevesebb mint fele a 21 százalékos amerikai adókulcsnak –, az adóegyezmény előnyei egyoldalúan Magyarországnak kedveznek, és már nem az Egyesült Államoknak.
A felmondás várhatóan hat hónap múlva fejeződik be, miután a pénzügyminisztérium hivatalos értesítést küld a magyar hatóságoknak
Az említett egyezmény a kettős adóztatás elkerülésére és az adóztatás kijátszásának megakadályozására jött létre a jövedelemadók területén a Magyar Népköztársaság Kormánya és az Amerikai Egyesült Államok Kormánya között 43 évvel ezelőtt.
A felmondás időzítése, miután az Egyesült Államok évek óta aggódik a szerződéssel kapcsolatban, azt sugallja, hogy a pénzügyminisztérium ezzel a lépéssel próbál nyomást gyakorolni Orbán Viktor magyar miniszterelnökre, hogy járuljon hozzá a közel 140 ország által elfogadott 15 százalékos globális minimumadó bevezetéséhez, írja a Reuters.
Magyarország az 1979-es adóegyezménnyel kapcsolatos, régóta fennálló amerikai kormányzati aggályokat súlyosbította azzal, hogy blokkolta a globális minimumadó bevezetéséről szóló uniós irányelvet. Ha Magyarország bevezetné a globális minimumadót, ez a szerződés kevésbé lenne egyoldalú
– mondta a pénzügyminisztérium szóvivője.
Forrás: index.hu
A kiemelt karikatúrán Janet Yellen, az amerikai pénzügyminiszter. © Joe Cummings
Friss híreink
- Friss, ropogós a hír: kitolják a hitelek kamatstopját, ami rengeteg magyar adóst érint
- Egészség-horoszkóp: csillagjegyek, akik szervezete különösen igényli a zöldséget és gyümölcsöt
- Hatvannégy Vármegye állítja, hogy megszerezte és le is foglalta a Pride titkos útvonalát
- Undorító plakátok és “közmédiából” ömlő uszítás világában
- Döntött a törvényszék: Budapest Főváros Önkormányzata jogosult az azonnali jogvédelemre
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Friss, ropogós a hír: kitolják a hitelek kamatstopját, ami rengeteg magyar adóst érint
- Egészség-horoszkóp: csillagjegyek, akik szervezete különösen igényli a zöldséget és gyümölcsöt
- Hatvannégy Vármegye állítja, hogy megszerezte és le is foglalta a Pride titkos útvonalát
- Undorító plakátok és “közmédiából” ömlő uszítás világában
- Döntött a törvényszék: Budapest Főváros Önkormányzata jogosult az azonnali jogvédelemre
- Nem akarom! Nem akarom! Nem akarom!
- Szathmáry Eörs: „Ludas Matyi már nincs, de van helyette Magyar Nemzet”
- Nem vicc: a magyar költségvetés idei legnagyobb vasúti beruházása a MÁV-Volán-csoport új székháza
- Magyar drogbárók lefoglalt fegyvereit bocsátja licitre a NAV
- A magyar kormány ebben az esetben végre a jó oldalon áll – Orbánék befogadnak
Pingback: Varga Mihály furcsállja, de nem lepődött meg.... - Városi Kurír