Banánköztársaság
Az éheztetés, mint hungaricum
Gondolom, már mindenki hallott arról, hogy a strasbourgi Emberi Jogi Bíróság újabb kötelezettségszegési eljárást indított a magyar kormány ellen.
A kötelesség és annak megszegése, na meg az erkölcs
Annyiszor fordult ez már elő, amióta Orbán Viktor 2010 óta hatalomra került, s különösen azóta, hogy a menekültkérdést a Fidesz önnön politikájának populista krédójává tette, hogy szokásunk az efféle ügyek fölött érdektelenül elsiklani. Pedig nem csak a tekintetben felvilágosító erejű a döntés, hogy a kötelesség és annak megszegése erkölcsileg hova képes zülleszteni egy nemzetet kormánya révén, hanem azért is, mert a menekültekkel szembeni bánásmód, vagyis a menekültek terrorizálása, nem a menekültekkel kezdődött, hanem azokkal a magyar polgárokkal, akikről a Fidesz már rég kijelentette: hogy tehertételnél nem többek számára.
A nácik sem a zsidókkal kezdték
Nem kell messze menni az időben, hogy a párhuzamok szörnyűsége még inkább szembetűnjön. 1933-at követően a nácik nem a zsidókkal kezdték; róluk előbb csak szónokoltak. A német társadalom elesettjei, az öregek, a betegek, a fogyatékosok sokkal hamarabb tanulták meg, mi is az a nácizmus, mint az a vallási csoport, amelyet később teljes kiirtásra ítélt a rendszer.
Orbán rezsimjének is a hajléktalanok s a nincstelen nyugdíjasok, valamint a betegek kerültek először az útjába, most pedig a menekültek, hogy aztán – senki ne mondja, hogy időben nem szóltunk – az egész magyar társadalom legyen az áldozat. Feltette-e valaki 1945 után a kérdést annak a németnek, aki nyomorában megalázva fetrengett Berlin romjainak tövében: Hol voltál, amikor elvitték baloldali vagy liberális szomszédodat? Amikor a betegeket injekciózták halálra, amikor a másként-gondolkodók könyveiből építettek máglyát? Hol voltál, amikor a zsidók millióit küldték a gázkamarákba? Igen, akkor hol voltál?
Igen, feltették neki ezt a kérést – utólag
Az, hogy most a strasbourgi Emberi Jogi Bíróság meghozta újabb kötelezettség-szegési határozatár, Orbán megkapta a kérdést. Nem utóbb, hanem jó előre. És afelől se legyen illúziója senkinek: a kérdés nem csak Orbánnak, de minden egyes magyar polgárnak szól. Nekünk is, neked is.
Szerző
Friss
- Aztakur…. oppardon, mi történhetett? – fakadt ki egy hozzászóló a DK-hír olvastán
- Kunetz doktor: Orbán adta, Orbán elvette
- Magyar György: az életfogytig tartó embertelen büntetés alkalmazása miatt az Európa Tanács ismét megtámadta a kormányt
- Újabb köz nélküli közmeghallgatás a külföldieknek „alacsony színvonalúnak tűnő” reptérre vezető út felújításáról
- …és volt képe hozzá! – Orbán a brüsszeli migrációs gigabírságról: már beszedtük, tőlük, maguktól
- Jó hír érkezett a BKK-tól
- A Kúrián is elbukott Bayer Zsolt feleségének pere a DK ellen
- A Budapest-darts, European Tour-sorozat új bajnoka: Michael van Gerwen
- Meghalt Hegyi Árpád Jutocsa – Egy különösen fontos művész távozott
- A nap híre! – Magyar Péter döntött a fővárosi közgyűlési mandátumáról