Connect with us

Kiemelt hírek

Az ellenzéki polgármesterjelölt versenyképesebbé tenné Jászberényt

Megosztás

A Demokratikus Koalíció (DK) az infrastruktúra fejlesztésével, valamint egy új, előremutató és innovatív gazdasági szemlélettel tenné versenyképesebbé Jászberényt – mondta Gedei József, a település ellenzéki önkormányzati képviselőjelöltje vasárnap, Budapesten tartott sajtótájékoztatón.

Elfeledett ígéretek

Jászberény korábbi polgármestere úgy fogalmazott, a városban azért is veszthette el munkahelyét az Electrolux 800 munkavállalója, mert a 2010 óta hatalmon lévő fideszes településvezetők nem valósították meg ígéreteiket.

Gedei József példaként említette, hogy a Gyurcsány-kormány támogatásával elkezdődött a Jászberényt elkerülő körgyűrű építése, annak harmadik ütemét azonban a mai napig nem fejezték be.

Túl magas a helyi iparűzési adó

Hangsúlyozta továbbá, hogy a Fidesz nem folytatta a helyi kutatás-fejlesztési programokat sem, ami pedig elengedhetetlen lenne a nagyvállalatok helyben tartásához.

Kiemelte, Jászberény jelenleg túl magas helyi iparűzési adót vet ki a vállalkozásokra, ami rontja versenyképességet. Gedei József terveik között említette, hogy a helyi katonai gyakorlótérből szeretnének egy olyan gazdasági övezetet kiépíteni, amelyben az új, innovatív vállalkozások kaphatnának helyet.

(Forrás: MTI)

megosztás

 

 

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük