Az embertelenség apoteózisa, avagy a hitvány 133-ak

133 ennyire hitvány ember!!! Ember? Ott ül az ülésterem bejáratánál a halálos betegséggel küzdő, a méltóságos meghalás
jogáért harcoló, nagyszerű, bátor Dániel Karsai és úgy mennek el mellette, hogy üdvözölni sem merik -írja Vásárhelyi Mária. 

Iszkolnak a folyosón

Zavartan kapkodják a fejüket, iszkolnak a folyosón, némelyik menekülés közben még oda is lök valami szemétséget. Nyilván egymástól is félnek. Attól, hogyha szóba állnának Karsaival, azt meglátja valamelyik kollégájuk és jelenti a pártközpontnak. És máris megvan a fekete pont. Felkerül a listára, a bűnlajstromra.
Pedig tudják, hogy Karsai nemcsak önmagáért küzd, hanem mindannyiunkért. Hiszen előbb-utóbb mindannyian kerülhetünk hasonló helyzetbe, a méltó meghaláshoz való jog megszerzése mindannyiunk közös ügye kéne, hogy legyen. És ezek az emberek, akik törvénykeznek felettünk, döntenek a mi sorsunkról, ahhoz is gyávák, hogy odabiccentsenek a szenvedő, de sorsát bátran felvállaló ügyvédnek.

Nem mernek köszönni

fotó: facebook

Nem mernek annyit mondani, hogy „nagyon sajnálom”, „együtt érzek” vagy jó keresztény módjára, „imádkozom önért”. 133 szuverén, aki álmában is attól retteg, hogy véletlenül eszébe jut egy önálló gondolat és ezt megtudják róla. Akik a parlamenti padsorokban egymást túllicitálva, nyerítve röhögnek a miniszterelnök és a házmester ócska, hazug, alpári viccein, kéjesen asszisztálnak az ellenzéki politikusok megalázásához, menekülnek az újságírók elől, rettegnek egymástól és a párt öklétől. Nem tudom, hogy pislákol-e bennük még a lelkiismeret vagy a szégyenérzet utolsó szikrája, de ha ezekből maradt még valami, akkor bízom benne, hogy nagyon szarul érzik magukat. Végig nézve a Parlament folyosóján játszódó jelenetet, én szégyelltem magam, hogy egy olyan országban élek, ahol az állampolgárok ilyen hitvány emberekre bízták az ország sorsát.

Kapcsolódó

Fabiny püspök: Dr. Karsai Dániel tevékenységének megismerése segít abban, hogy korábbi véleményemen változtassak