Kiemelt hírek
Az igazság a házasságról: Michelle Obama posztját minden párnak el kell olvasnia!
Kétségtelen, hogy Michelle az egyik legnagyszerűbb nő a világon. Ha rá nézel, látod a hatalmat, a nyugalmat, a kedvességet. Az USA korábbi first ladyje férje elnökségének nyolc éve alatt egy alkalmat sem mulasztott el arra, hogy a béke, a szeretet, és a bölcsesség fontosságát hangoztassa.
Michelle Obama útja
Annak ellenére, hogy már nincs hatalomban, továbbra sem felejti el felhívni a fiatal amerikaiak figyelmét arra, hogy a lehetőség, az erő bennük van, csak használniuk kell azt.
“Szeretném, ha a fiatalságunk tudná, hogy számítanak, ide tartoznak. Úgyhogy ne féljenek. Fókuszáljanak. Legyenek reményteljesek, és határozottak. Építsék fel magukat a jó oktatás segítésével, aztán menjenek, és használják a megszerzett tudásukat arra, hogy olyan országot építsenek, amilyenre vágynak. A remény példáját kövesség, és soha ne a félelemét.”
– mondta egyszer Michelle.
Michelle Obama házassági tippjei
Az alábbi tanácsok emlékeztetnek minket arra, hogy a komoly hatalmi pozícióban lévő emberek is ugyanolyan normális feleségek és anyák, mint mi.
1. Semmi sem veszélyezteti jobban egy feleség biztonságérzetét, mint egy másik nő gondolata, aki verseng a férje figyelméért és szeretetéért. Semmi sem fájdalmasabb, sértőbb, és megalázóbb ennél.
2. A házasság virágzik, amikor a pár együtt dolgoznak rajta, amikor a férj és a feleség úgy dönt, hogy a közös érdekeik előbbre valóak az egyénieknél. A jó házasságok nem csak megtörténnek. A jó házasság kemény munka eredménye.
3. A gyermekeid figyelnek téged, és az alapján alkotnak véleményt a szeretetről, az elköteleződésről és a házasságról, amit a szüleiktől látnak. Adj nekik reményt. Érd el, hogy vágyakozzanak a házasság után.
4. Férjek figyelmébe: Az, hogy más nők vonzónak tűnnek, azért van, mert valaki gondoskodik róluk. A fű mindig zöld ott, ahol öntözik. Ahelyett, hogy a kerítés másik oldalán lévő fűben gyönyörködsz, öntözd, műveld a sajátod. Bárki megcsodálhat egy gyönyörű nőt, de egy igazi úriember szükséges ahhoz, hogy egy nő csodálatos maradhasson.
5. A sikeres házasság nem igényel nagy házat, tökéletes, hibátlan partnert, sok pénzt a bankszámlán, vagy drága autót. Meglehet mindened a felsoroltak közül, de attól még a házasságod lehet rossz. A sikeres házasság megköveteli az őszinteséget, az elkötelezettséget, és az önzetlen szeretetet.
6. A téged körülvevő emberek a házasságodra is nagy befolyással lehetnek. A barátaid jobbá vagy rosszabbá is tehetik a házasságod. Válaszd meg őket bölcsen.
7. Egy fél egyedül sosem elég arra, hogy jó házasságot építsen, ha a másik elkötelezte magát az ellenkezője mellett. A házasság csak akkor működik, ha a férj és a feleség együttesen dolgoznak rajta.
8. Ne vedd magától értetődőnek a partnered. Ne használd ki szelídségét és jóságát. Ne élj vissza a bizalmával. Minden bizonnyal megbánnád, ha elveszítenéd azt, aki ennyire sokat jelent neked.
Szerző
Friss
- Hétfői Hankó-nagyotmondás: ‘a Pannónia Ösztöndíjprogram fényévekkel jobb, mint az Erasmus’
- Orbán Viktor az érettségizőknek: ‘ha nekem sikerült, mindenkinek menni fog’ – Mire is gondolhatott a ‘költő’?
- ‘Rékasi Zsigmond, muti a szerződésed!’ – reagált egy hozzászóló a Sándor-palota cáfolatára – Frissítve!
- ‘Támadás indult ellenünk, együttműködés helyett igazodást vár a politika’ – véli az MTA elnöke
- Nettó 3500 forint dolgozatonként – Ennyi ‘üti a markát’ a tanároknak egy érettségi javításáért
- ‘Orbán-villa’ az olasz Varese-ben – A vityilló több, mint 1.000 négyzetméteres, a garázs ‘csak’ 256….. – Frissítés!
- Orosz Anna lemond és nem indul többé: ‘a kulcs a rendszer bukásához, hogy mindannyian kilépjünk annak keretei közül’
- Kövér László mindent tud – ‘Királyi többesben’ beszélt széles ismeretségi köréről
- Elon Musk nyomán Ön szerint milyen nevet választana Mészáros Lőrinc, ha várost alapítana?
- Csekkold, hogy a tiéd köztük van-e: 5 csillagjegyre élete legjobb nyara vár….