Banánköztársaság
Az internet nem felejt: Rohadunk a forradalomba
Egy évvel ezelőtt, 2017. február 7-én a Medián felméréséből kiderült, hogy a magyar embereknek úgy jó, ahogy van. Minden második honfitársunk elégedett volt az ország helyzetével és a kormánnyal.
Nincs mit tenni, ez van: Magyarország a szabadságharcot választotta, nem a szabadságot.
Ezt írtam akkor erről.
Föld S. Péter
„Döcög a gép,
de nekünk így is jó,
Langyos a sör,
de nekünk így is jó,
Jobb nem is jár,
ha nekünk így is jó”
(Sztevanovity Dusán)
2010 ősze óta nem voltak ennyire elégedettek a magyar emberek az ország helyzetével és a kormánnyal. Minden második magyar jónak, vagy nagyon jónak értékeli az Orbán-kormány munkáját. Ez derül ki a Medián legújabb felméréséből. A Medián nem szokott a levegőbe beszélni, úgyhogy, miután megismertük e felmérés eredményét, már csak egyetlen jó tanáccsal szolgálhatunk azoknak a magyaroknak, akik nem osztják minden második honfitársunk optimizmusát: meneküljön, ki merre lát.
Azok maradjanak, akik így érzik jól magukat. Sőt, nemcsak jól, de jobban, mint 2010 óta bármikor. Azok, akik azt szeretik, ha állam bácsi megsimogatja a buksijukat, és csak akkor ad rá kokit, ha megérdemlik. Állam bácsi mindig tudja, hogy ki a jó, és ki az, aki nem.
Nem magától lett ilyen ez az ország. Tudjuk, kik tették ilyenné, és sajnos, azt is tudjuk, hogy kik azok, akik hagyták, hogy ilyen legyen.
Utóbbiak, tisztelet a kivételnek, mi magunk volnánk. Azok a honfitársaink, aki akkor sem szóltak, amikor még szólhattak volna. Akik, butaságból, félelemből, közönyből hallgattak, vagy, mert azt hitték, vannak fontosabb dolgok is az életben, mint a demokrácia.
Most már, minden jel szerint késő. Létrejött gyönyörű képességük, a rend, a velünk élő nemzeti szotyializmus.
Akkor kellett volna szólni, amikor még nem nyúltak le minden lóvét, de már látszott a szándék, hogy készülnek rá. Amikor még működött a nyilvánosság és szabad volt a sajtó, de már íródtak a törvények, hogy ne legyen az. Amikor még volt jogállam, mert még nem volt teli pártkatonákkal az alkotmánybíróság.
De, tisztelet a kevés kivételnek, a magyar emberek nem szóltak. Azt hitték, hogy jó lesz nekik így is. Pedig, lehetett tudni, hogy nem lesz mindenkinek jó, de mindig voltak, akik azért lapítottak, mert abban hittek, hogy nekik azért jó lesz.
Ám nem lett jó nekik sem, mert a kormány lassanként belerúgott mindenkibe. Egyenruhásokba és civilekbe, ápolókba és ápoltakba, gyógyítókba és betegekbe, pedagógusokba és diákokba. Fiatalokba, öregekbe, kismamákba, nagymamákba.
Kuss volt a magyar ugaron, amerre a szem ellát. Voltak, akik próbálkoztak, de a legtöbben arra játszottak, hogy ők talán megússzák.
Nem lehet megúszni. Robog az úthenger, és mindenkit maga alá gyűr, aki az útjában áll. Ha akarna, sem tudna leállni: Mészáros, Garancsi, Vajna Tímea férje, a Nemzet Veje és a kormányhoz közeli csókosok belepusztulnának, ha naponta nem kereshetnének milliókat.
Ez az ország a szabadságharcot választotta, nem a szabadságot. Rohadunk a forradalomba, az utolsó kapcsolja le a lámpát!
Szerző
