Ez a nap
Az MSZP eltiltaná a közbeszerzésektől a törvénytelenül építkező vállalkozásokat

Az MSZP a margitszigeti fakivágásokkal összefüggésben a közbeszerzési törvény módosítását kezdeményezi annak érdekben, hogy a szabálytalan bontási és építési munkákat végző vállalkozásokat legalább három évre el lehessen tiltani az állami és önkormányzati közbeszerzésektől.
Divattá váltak a brutális fakivágások
Horváth Csaba, a főpolgármester pénteken tartott tájékoztatóját követően újságíróknak úgy fogalmazott, Tarlós István főpolgármestersége idején váltak divattá a brutális fakivágások. Példaként említette erre a Városligetet, ahol szerinte a kormány által felkért cégek a főpolgármester tudtával garázdálkodnak.
Az MSZP politikusa a margitszigeti teniszpálya építése miatti fakivágásokról azt mondta, amennyiben arról tudott Tarlós István, akkor az a baj, amennyiben nem, akkor az. Megjegyezte, ha a terület még mindig a XIII. kerület kezelésében állna, nem fordulhatott volna elő hasonló.
Ostoba buszbeszerzés
Horváth Csaba emellett az utóbbi évek legostobább buszbeszerzésének nevezte a 3-as metró felújításának idejére rendelt metrópótlást. Az időközben csődközelbe került társaság ugyanis eddig mindössze öt selejtes járművet tudott szállítani – mondta, majd felszólította a városvezetést, hogy gondoskodjanak a minél előbbi megfelelő pótlásról.
A szocialista fővárosi képviselő ismételten köszönetet mondott a budapestieknek és Tarlós Istvánnak is, amiért a 3-as metró teljes hosszában akadálymentessé válik, ugyanakkor sürgette a Pöttyös utcai és Ecseri úti megállók tervezettnél korábbi akadálymentesítését.
Tarlós szegénységi bizonyítványa
Horvát Csaba újra beszélt arról is, hogy a főpolgármester szegénységi bizonyítványáról árulkodik, hogy Tarlós István 16 év helyi polgármesterség és 8 év főpolgármesterség után sem tudott egy, a helyiek érdekét képviselő kompromisszumos javaslatot letenni a Római-part árvízvédelmére.
(MTI)
Szerző
Friss
- Újabb százmilliárdok ígérvénye Orbán Viktortól: ezúttal a közszféra dolgozóinak – Ugye tudja mindenki, hogy ez is a közös kontóra megy?
- Nem mind fénylik, ami arany
- Nem rötyög! Nagy Márton szerint a béke, az adókedvezmény és a nyugdíjasok élelmiszer-utalványa pörgeti fel a gazdaságot
- 2025 őszi karrierhoroszkóp – Mit tartogat a következő évszak a munkában és céljaidban?
- Meg vagyok nyugodva. Orbán azt mondta, ő megment a világháborútól – Napi Lendvaiság…
- Lázár „óriási bejelentése’: azt tervezik…., nem belekezdtek, csinálják, csak dumcsiznak róla
- „A miniszterelnök úrnak üzenem: kiszúrathatja a kerekeimet (…) úgysem fogok félni tőle, ő meg úgyis meg fog bukni…”
- Nyerges Csenge Megafon-lány Tisza-ügynök lenne? Zalaszentgróti szereplése párszáz szavazatot biztosan hozott Magyar Péternek
- Az államadóság-halmozás a rendszer lényege – egy srófra: a hitelére jár az agya Kádárnak és Orbánnak is
- Siófok elesett!!! Bezárunk – A balatoni fagyiárust kiütéssel lenyomták a szúnyogok…