Kerítésen túl
Az OLAF a legtöbb (kilenc) vizsgálatot Magyarországon zárta le – hét esetben pénzvisszatérítést javasolt
Csaknem 170 vizsgálatot folytatott le tavaly az Európai Unió csalás elleni hivatala (OLAF), és ezek alapján több mint 370 millió euró (nagyjából 122 milliárd forint) visszafizettetésére tett javaslatot – írta kedden közzétett jelentésében a hivatal.
A magyar hatóságok húsz esetben még nem hoztak döntést
Az értékelés szerint a lezárt 167 vizsgálat nyomán 256 ajánlást adtak ki az illetékes közösségi és tagállami hatóságok számára, amelyek lehetővé teszik több mint 370 millió euró visszautaltatását. A szervezet ezen időszakban 1259 előzetes elemzés alapján 219 új eljárást indított.
A legtöbb vizsgálatot Magyarországon (9) zárták le, amelyet Görögország és Lengyelország követett (8-8). A közösségi források felhasználását érintő magyarországi vizsgálok közül hét végződött ajánlással, de az nem derült ki a jelentésből, hogy ezekben mekkora összeg visszafizettetését javasolta a hivatal.
A magyar hatóságok 2012 és 2018 között húsz OLAF-ajánlás ügyében nem hoztak még döntést, húsz másik esetben viszont igen, ezek közül kilencben történt vádemelés, tizenegyben nem.
Tavaly Magyarországról 33 bejelentés érkezett
Tavaly 458 bejelentés érkezett az OLAF-hoz, és ennek több mint 90 százaléka magánforrásból. Magyarországról 33 bejelentést regisztráltak feltételezett csalásokra vonatkozóan, ezek közül 32 a magán-, egy a közszférából. A legtöbb bejelentés Romániában történt (58), ezután Bulgária (48) és Magyarország következett.
A szervezet a legszembetűnőbb tendenciákat is elemezte. Mint írták, elterjedt a színlelt vállalatok alapítása és a hamis üzleti tranzakciók álcázása, gyakoriak a csalások a mezőgazdasági termékek promóciója kapcsán, amelynek során a pénzt gyakran harmadik országokon keresztül mossák tisztára, illetve számos példa van nemzetközi bűnözői struktúrák vámcsalásaira is.
2017-ben az OLAF 3,1 milliárd eurót utaltatott vissza
„Az eredmények jól mutatják, hogy tevékenységünk valódi következményekkel jár. Nem csupán az EU pénzügyi érdekeit védjük, hanem az európai polgárok egészségét és jólétét is” – nyilatkozott Ville Itala, az OLAF főigazgatója.
Egy évvel korábban, 2017-ben az EU csalás elleni hivatala rekordnagyságú összeget, körülbelül 3,1 milliárd eurót utaltatott vissza.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Demokrácia magyar módra, avagy az önkény tombolása
- Orbán Viktor: összehívtam a Védelmi Tanácsot
- Tarjányi Péter: nem világháború még, de annak előszobájába léptünk
- Bekövetkezett! – Amerika B-2-es csodagépei szétbombázták az iráni atomprogram hegymélyébe rejtett központjait
- Sulyok Tamás pennája működésben: aláírta a törvényt, amely kettős állampolgároktól veheti el a magyar állampolgárságot
- Heti horoszkóp – Fókuszban a szerelem-munka-egészség témakörök
- Súlyos zavar a balatoni fővonalon, jelentős vonatkésések várhatók – A mai nap a nyári szünet első napja és még csak 18:41 van
- Kultúrtöredékek – Óriási fehér virágokat ringató bakaszivarfa alatt sétálunk
- Izrael szerint a háború elhozta külföldi sajtó „médiaanarchiáját” -Ennek most végetvetnek
- Készülj! Így kerülheted el a hőgutát