Az Orbán-kormány belső ellenzéke a „Pálinkás-csoport”? – Csaba László interjúja

A  héten több interjút is adott az Orbán-kormánytól eltávolodott Csaba László  csúcsközgayzdász, ezek közül egyet már szemléztünk, most  lássuk azt ami a 168 órában jelent meg.

Hol a hiba?

A kormányzat egymást követő gazdaságvédelmi akcióterveivel az a fő gond, hogy soha nem derül ki, mennyire voltak eredményesek, mert utókalkuláció nem készül. Így azt sem lehet megtudni, hogy hol voltak elhibázottak az elképzelések – mondja az akadémikus, a CEU professzora.

Az akadémikus a válsággal kapcsolatban hangsúlyozta, ritkán fordul elő vele is, hogy belátható időn belül megvalósul a prognózisa, pedig nem tudta, hogy mikor következik be, mekkora lesz, és azt sem, hogy mi fogja kiváltani:

„Azt is csak sejtettem, hogy nagyobb lesz a legutóbbi, 2008–2009-esnél. A vírusjárvány lehetett ehhez a válsághoz az utolsó csepp a pohárban. Pénzügyi tekintetben már beigazolódott a jóslatom, hiszen a vezető amerikai tőzsdeindexeknél 30 százalékot meghaladó visszaesés is előfordult. Most még nem tudjuk, hogy a válság lefutása V vagy U alakú lesz-e, ami korántsem mindegy. Az elemzők többsége szerint az Egyesült Államok gazdasága úgy viselkedik, mintha V alakú lenne a lefutás. De ez nem jelenti azt, hogy Magyarországon vagy például Németországban is hasonló jelenséggel találkozunk majd. A mostani krízis véleményem szerint nem rendszerszintű válság, hanem kiigazító jellegű, ami azt jelenti, hogy sokaknak csökken eközben a vagyonuk, a megtakarításuk, ahogy ez az 1930-as évek elején is előfordult.”

Szerinte Magyarországon bizonyos időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy észrevegyék, mekkora a baj. De utána már gyorsan elfogadták az intézkedéseket:

„Ugyanakkor a kommunikációban azóta egyfajta ellentmondásos kettősség tapasztalható. Amíg a Magyar Nemzeti Bank hozza a legtöbb válságenyhítő intézkedést, addig kijelentéseiben a jövőt illetően továbbra is nagyon optimista. Eközben a Pénzügyminisztérium az erejét mutogatja, ugyanakkor a makrogazdaság egészében nem nagyon tesz jelentős lépéseket, főként költségvetésen belüli átcsoportosításokat hajt végre, amit persze nem szabad lebecsülni. Viszont más országoktól eltérően nem tapasztalható nagy mértékű költekezés. Ennek a logikája az lehet, amit egy amerikai gazdasági lap úgy fogalmazott meg, hogy „most egy olyan hajón ülünk, amelyikről nem tudjuk, hogy honnan indult és hová tart”.”

Nem jött  el a robotok ideje

Túlzónak tartja azokat a véleményeket, amelyek szerint mindenki otthonról fog dolgozni, és a számítógépek veszik át a szolgáltatások szerepét is. Az átalakulás korántsem jelenti azt, hogy most jött el a robotok időszaka. Viszont fel fog gyorsulni a digitalizációs folyamat Magyarországon is:

„Eddig elképzelhetetlen volt, hogy az egyébként nehézkes egyetemeken előforduljon egy olyan, korábban tiltott online beszámoltatás, amelynek magam is részese voltam. A vizsgáztatók különböző országokban értékelték a hallgatók teljesítményét. Ugyanakkor nem lenne célszerű egy olyan jövő sem, hogy az oktató kiadja a diákjainak az alapanyagot, és csak a záródolgozat beérkezése után találkoznak egymással. Véleményem szerint vissza fogunk térni – ha nem is ugyanarra az útra, ahonnan elmozdultunk, de – oda, ahol a szolgáltatások meghatározók, és ez azt eredményezi, hogy sok embernek lesz ismét munkája. De azt még nem tudhatjuk, hogy mennyi új álláshely keletkezik majd.”

Megfogalmazta, ami a gazdaságvédelmi akciótervet illeti, az ilyenekben az a szép, hogy soha nem tudjuk, mi is lett a valódi eredményük, az utókalkulációk, elemzések rendszerint elmaradnak. Nem ismerhetjük meg, hogy valami valójában mennyibe is kerül:

„Felkészülhetünk rá, hogy mondjuk egy negyed év múlva a következő, újabb gazdaságvédelmi akciótervvel találkozhatunk anélkül, hogy az előzőt kiértékelték volna, mi volt az eredménye, s milyen elképzelések nem váltak be. Például milyen következményei voltak a kórházak részleges kiürítésének, hányan haltak meg, mit eredményezett az, hogy a betegeket úgy küldték haza, hogy csak a gyógyszerszedési előírásokra hívták fel a figyelmüket. Mivel sok minden a legfelsőbb szinten dől el, ennek politikai következményei is lesznek, a lakosság a kormányzatot teszi majd felelőssé például a munkanélküliek számának hirtelen növekedéséért, vállalkozások csődbe meneteléért. Márpedig akár másfél év is eltelhet, mire a vállalkozások már a munkahelyek bővítésében gondolkodhatnak, ami nem a kormányzat hatásköre.”

Annyi a szárnyalásnak

Kitért arra, hogy a kormány számára kedvező volt, hogy az elmúlt tíz esztendőben mintegy egymillió új munkahely keletkezett, a bérek hat éven át két számjegyű százalékkal növekedtek, de ez az időszak véget ért, a számára kedvezőtlen kommunikáció miatt viszont a bekövetkező változásért már nem tud hová mutogatni:

„Véleményem szerint az álláskeresési járadékra való jogosultság időtartamát háromról kilenc hónapra kellett volna felemelni, tekintettel arra, hogy most nehezebb elhelyezkedni, mint korábban. Amikor feszesebb volt a munkaerőpiac, akkor a rövidebb járadékfizetési időnek még volt létjogosultsága, mert a munkaerőhiány időszakában arra késztette az embereket, hogy minél hamarabb munkába álljanak. Azt, hogy mennyi új munkahely keletkezzen, a kormány csak az állami vállalatoknál tudja befolyásolni, legfeljebb az átképzések megszervezésében lehet aktív. Az állásteremtésről sokkal szerényebben kell, kellett volna kommunikálni, ez még számos kellemetlenséget okozhat a kormánynak. A ténylegesen állásukat veszítettek száma 300 ezerre is felmehet, amit a munkanélküliségi statisztikák nem tükröznek.”

A „Pálinkás-csoport”

Beszélt arról, az elmúlt években létrejött egy konzervatívokból álló felelős értelmiségi csoport Pálinkás József volt akadémiai elnök, az Orbán-kormány egykori minisztere vezetésével, ennek ő is tagja volt::

” A csoport a többi között azt a célt tűzte ki maga elé, hogy az ország ügyeiről nyugodtan, tiszteletteljesen, másokat meghallgatva beszéljen. Ez azonban füstbe ment tervvé vált. A munkavállalókat például a kormány nem tekinti egyenlő tárgyalási pozícióban lévőnek. Nem ismerték fel a párbeszéd jelentőségét a konfrontációval szemben. A kormányzat csak akkor érzi jól magát, ha – a sportból vett hasonlattal élve – egész pályás letámadást hajthat végre. Ez a magatartás jelentős mértékben rombolja a társadalmi kötőszövetet, megnehezíti a melléfogások barátságos légkörben történő megvitatását, és megakadályozza a tévedés beismerését, ha valami nem sikerült, annak kimondását, hogy tévedtem. Pedig egy ilyen vallomás a pozícióját is erősíthetné.”

A peszimistán optimista nyilatkozat nem teljesen meggyőző, de mindenképen mutataja, hogy az Orbán-kormány értelmiségi holdudvarában elkezdődött valami féle szakadás.

(Olvassa el a teljes cikket a 168-órán!)