Connect with us

Kerítésen innen

Minden csak nézőpont kérdése! – A Nélküled című dal, ahogy a DK látja

magyarszem2
Megosztás

Amíg a stadionok népe szirupos könnyzacskónyomogatásként éli meg az Ismerős Arcok dalát, addig a DK egészen más olvasatát mutatja be. 

Nélküled – másként

A Demokratikus Koalíció elkészítette a „Nélküled” című dal új videóklipjét – és ezt közzé is tették Facebook-oldalukon. Mindezt azzal indokolták, hogy a koronavírus gócpontjai a kórházak voltak az ottani fertőzések miatt. Szerintük ez annak lett az eredménye,

„amit ez a kormány tett az egészségügyünkkel és a kórházainkkal!”

strandszezon

Szerző

1 Comment

1 Comment

  1. gőre gábor biró úr

    2020.07.20 10:32 at 10:32

    Nem messzi tájak fölfedezője: Pógári mennyországban járt,
    ki se küldött munkatársunk

    Határtalan önbizalmú ország! Itt minden nagyon jó, nagyon szép! Az újságban, Rádióban, Tv-ben! Külön dervisek, szervilisek mantrázzák a nagy vezető csodálatos képességeit, a régijóba (mostmá Európa régijó!) jól bevált szocializmus hagyományai szerint! Háttérből a jól képzett nagy öregek, önmagukat is felülmúlva koptatják a fényező smirglit!
    Dicsértessék Orrbán Viktor! Pártunk és kormányunk! Kizsákmányolásunk „jobban teljesít!” A FIDESZ jobban teljesít! Háromszor annyi menekült nyugatra, mint a kommunisták miatt!
    Az életszínvonal naponta emelkedik, a hazugság gátjának átszakadása folytán! Az elöntött lakosság, Vagy futva menekül a parttalanság okán, más, határon túli vidékekre, vagy éhségtől fuldoklik, mint levegőtlenségnél megszokott! Kap néha némi élelmiszer segélyt, a romló halálozási statisztika feljavítása okából, de ez nem csökkenthet a költségvetési csalók, lopók jövedelmét! Se a hivatalban ülők hivatalos kvótáját a plusz jövedelemhez jutást illetőn!
    Államforma az új feudalizmus! Mint tudjuk a „hű béreseket” búsásan jutalmazzák! Nagybirtok, nagy ház, (palota) nagybeosztás, nagy lehetőség! „minden szinten, szinte minden” virul akár a korrupció, napról-napra nő a „porció”! Egyre vörösebb, véresebb, csak arcuk nem pirul belé! Ők genetikailag szégyentelenek!
    A szaga ugyan kellemetlen, mint az erőszakos duggatással szaporított (most pántlikájé) régi neve muskátli, de, az parasztos! Nem menő a paraszt most! Színe is gyengécske halovány kék! Erősebbnek kék lenni! A vöröset áhítók szavazataikkal bekavarnak így a kék, nem tud kékülni, ahogy kék!
    Valutája a vízgőznél illékonyabb Forint, százmilliárdos tételbe képes köddé válni, és svájci bakszámlákon „kicsapódni” a „becsapottak” kárára! Az ügyletnek „ügyintézője” felelőse, szintén fellelhetetlen, vagy tisztes őszapó képében jelenik meg, aki segítséget nyújt, fiának házvásárlásakor!
    A pórnép, a porban fetreng, és a múlt ködén mereng! Régen is loptak! De a lovak hullajtásán éldegélő veréb népesség is kapott zabot, hogy zabos ne legyen! De az új lovak, az istálló padlásán lakva, nem látják, a szürke a verebeket tartanak beöltözött vérebeket, akiket arra, treníroznak, hogy uraik „rendje, rend a lelke mindennek” „Miképp a mennybe (kelepcéjükbe) menj be, azonképp a földön is!
    Példakép ma, a pógár

    Példakép a ganajtúró bogár
    Emberből a gyűjtögető pógár
    De még az is jó, ha régit elhajtó
    Szorgos, mint Galacsinhajtó!
    Az se baj görbe orra szörcsög
    Gyűjtögető legyen, hörcsög!
    Pofa, pénzes zacskója legyen
    Akkor befogadott az úri helyen!

    A gyakorlatilag jobbágyi sorban élő zsellérek, cselédek, agrárproletárok – akiket vertek a munkafölügyelők, s akiknek az asszonyai a följebbvalók szexuális rabszolganői voltak, s akik között a m. kir. csendőrség brutális fizikai erőszakkal tartott rendet – társadalmon kívül éltek, míg a „törpebirtokos” kisparasztság nyomorgott, sokszor éhezett, s már a XIX. század utolsó harmadától elkezdett menekülni az országból, akárcsak a vidéki proletariátus.» T:G: M..

    A kommunisták meghasonlottak
    Ahogy a filozófus írja: ez a „polgárhelyettesítő vezető osztály” – a pártapparátus, a technokrácia és az értelmiség hármassága – váltotta le „a régi uralkodó osztályt, amely már a Monarchia idején elvesztette a létjogosultságát, és az egyik legelnyomóbb és legzüllöttebb oligarchia volt Európában (talán Szicília kivételével), s amelynek a megdöntése csakugyan minden tisztességes ember célja volt és kellett hogy legyen a XVIII. század vége óta. Azt, amit berzevicei és kakaslomnici Berzeviczy Gergely (1763-1822) és németújvári gróf Batthyány Alajos (1750-1818) akart.”

    Talán a megszerzett (netán összeharácsolt, kizsarolt, kicsikart, elhazudott, összelopdosott) vagyontárgyak rögzítik a helyzetünket az azonos társadalmi státusznak megfelelően, a hasonlóan vagyonosok ranglétráján, de bármennyit áldoztunk is saját, pótolhatatlanul és felbecsülhetetlenül drága időnkből, erőnkből ennek a célnak a megvalósítására, jobb, ha tudjuk, hogy az igazi érték az élet, az ember.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük