Kerítésen túl
Az utánpótlás-patrióták és az éltesebb Orbán-Salvini duó Pontida mezején nyomultak
Matteo Salvini szeptember végén rövid videóban jelentette be, hogy Orbán Viktort is meghívta október 6-ra a Bergamo közelében lévő Pontidába, a Liga hagyományos éves összejövetelére, ami a HVG szerint olyasmi, mint a Fidesz-KDNP kötcsei piknikje.
…és eljött a nagy nap
Orbán Viktor jelenléte a Liga párt találkozóján, a magyar, osztrák, spanyol, portugál, cseh és amerikai patrióták részvétele bizonyítja, hogy a nemzetközi patrióta mozgalom testet öltött
– nyilatkozta az MTI-nek Matteo Salvini a lombardiai Pontidában a Liga párt kétnapos találkozójának nyitóeseményén szombaton. Hangsúlyozta, hogy a mostani tanácskozás a párt harmincadik találkozója.
„Most először lesz velünk Magyarország, Bécs, Madrid, Prága, Lisszabon küldöttsége, és üzenet érkezik Brazíliából és Párizsból is”
– tette hozzá.
Orbán teste….
Megjegyezte, a magyar miniszterelnök jelenléte bizonyítja, hogy
„erősödünk, és az, ami álomnak tűnt csupán, vagyis a nemzetközi patrióta mozgalom létrehozása, testet öltött”.
Matteo Salvini hozzátette, azért szólította szövetségeseit Pontidába, mert az ügyészség hat év börtönt kért rá egy migránsokat szállító civilhajó feltartóztatásáért, amit 2019-ben belügyminiszterként rendelt el.
„Ez nem játék, én a börtönt kockáztatom csak azért, mert a kötelességemet teljesítettem a határok védelmével. Közös küldetés ez Európában éppúgy, mint Amerikában és a világ számos más részén: az illegális bevándorlás és az emberkereskedelem elleni fellépés kötelesség”
– nyilatkozta. Megjegyezte, ha elítélnek egy politikust, aki megállította az illegális bevándorlást, az nemcsak Olaszországban, hanem Európában is problémát jelent majd:
„másnaptól muszáj lesz megnyitni a kapukat a migránsok előtt”.
Alacsonyan szállnak a békegalambok…
Matteo Salvini a migráció mellett a legfontosabb kihívásnak a béke fenntartását nevezte. Úgy vélte, ha nem sikerül megállítani a közel-keleti konfliktust és az ukrajnai háborút, fennáll a világháború veszélye. A Liga párt 1990 óta a lombardiai Pontida mezején tartja nagygyűlését, a pártot 2014 óta Matteo Salvini vezeti. Szombaton a Patrióták Európáért pártjai ifjúsági tagozatainak képviselői szólaltak fel. Az ifjúsági tagozatok felszólalásait Hidas Dóra a Fidelitas külügyi kabinetvezetője indította.
Történelmi időket élünk, és mi fiatalok nem dőlhetünk hátra, a Patrióták Európáért ifjúsági szervezeteinek egyesíteni kell erejüket, azonos vélemények mentén egy magasabb szervezettségi szintet kell elérnünk
– fogalmazott. Hidas Dóra hangsúlyozta, a liberálisok mindent megtesznek azért, hogy a nemzeti kultúrákat eltöröljék, és illegális migránsok kerülhessenek Európa területére.
„Matteo Salvinit börtönnel fenyegetik, Magyarországot pedig súlyos pénzbírsággal, mert megvédi nemcsak a magyar, hanem az európai határokat”
– jelentette ki Hidas. Az amerikai Republikánusok küldötte, Lucca Ruggeri beszéde közben a fiatalok tömege Donald Trump nevét skandálta.
„Identitás, szuverenitás, szabadság!”
– kiáltották a Liga fiataljai. Pontida mezején már áll az óriásszínpad
„Nem bűncselekmény a határok védelme”
felirattal, ahol Orbán Viktor és Matteo Salvini beszéde zárja majd az eseményt. Vasárnap többek között Geert Wilders a holland Szabadságpárt (PVV) elnöke lesz jelen, Marlene Svazek az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) alelnöke, Jose Antonio Fuster a spanyol Vox szóvivője, Andre Ventura a portugál Chega vezetője.
Emlékeztetőül….
Hat év börtönbüntetés kiszabását kérte 2024 szeptemberében a palermói ügyészség Matteo Salvini olasz kormányfőhelyettesre, korábbi belügyminiszterre emberrablás és hivatali hatalommal való visszaélés vádja miatt.
Az eljárás azért indult három évvel ezelőtt a Liga párt vezetője ellen, mert 2019-ben – belügyminiszterként – nem engedélyezte az Open Arms spanyol civil hajó kikötését Lampedusán 147 bevándorlóval a fedélzetén. A hatéves szabadságvesztés javaslata az ügyészség részéről jóval elmarad a vádpontok alapján maximálisan kiszabható 15 évtől.
A Giuseppe Conte vezette Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a Liga kormánya
2019 augusztusában tizenkilenc napig várakoztatta az Open Arms hajóját. Végül a szicíliai Agrigento ügyészsége lépett közbe, és engedélyezte a partra szállást.
2020 nyarán a parlament megvonta Matteo Salvini mentelmi jogát az Open Armsszal kapcsolatos eljárásban, amelyet egyebek között
túszejtés, hivatali hatalommal való visszaélés, a nemzetközi konvenciók megsértése miatt indítottak a volt belügyminiszterrel szemben.
Szerző
Friss
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
- Ájulat, hogy mekkorát nőtt a tanárok száma – lelkendezik a regnáló, de nézzünk picit a katedra mögé….