Ez a nap
Azonnal vezessék vissza a BKV utasbiztosítását!
Évek óta biztosítás nélkül utaznak a BKV járatain az utasok. Ugyanis a közlekedési vállalat kivezette a jegyek és bérletek árából az utasbiztosítást. Míg a fővárosi fenntartású BKV a jegy- és bérletárak csökkentése nélkül megszüntette az utasbiztosítást, addig az állami fenntartású MÁV és a Volánbusz utasai továbbra is biztosítással utaznak.
Fű alatt megszűnt
A BKV-nál működő Egységes Közlekedési Szakszervezet pénteken közleményt adott ki, amiben leírták, hogy már évekkel ezelőtt, csendben megszüntették a BKV-jegyek és bérletek mellé nyújtott utasbiztosítást, emiatt pedig lényegesen nehezebb lett behajtani a cégen egy esetleges balesetből eredő kárt.
Azt írják, a szolgáltatást a közösségi közlekedési társaságok közül egyedül a BKV építette le – a MÁV-nál és a Volánbusznál jelenleg is létezik – azért, hogy megspóroljon ezzel évente mintegy 50 millió forintot, azonban a megvonásnak mára nem csupán az utasok, hanem a járművezetők is érezhetik a negatív hatásait.
Több sofőr is arról panaszkodott, hogy a cég megpróbálja rájuk hárítani a megsérült utasok kártérítését, még akkor is, ha nem ők hibáztak.
Ennek ellenére viszont a társaság jogilag a jegyhez adott biztosítás felbontása óta is felel az általa szállított utasok testi épségéért, és ha megsérül valaki és jogosan kér kártérítést, azt ki kell fizetnie, ha a bíróság megítéli azt.
„Mivel a cég igyekszik kitérni a fizetés elől, lehetőleg minden kártérítési vitát bírósági útra terel, miközben a felelősségbiztosítása terhére akár egyszerűen is rendezhetné az egyértelműnek tűnő ügyeket. A BKV általános álláspontja szerint azonban az utas a hibás még azért is, ha egy hirtelen nagy fékezéskor balesetet szenved a mozgó járművön, mert nem kapaszkodott elég erősen”.
A szervezet szerint az, hogy a cég megpróbálja a buszvezetőkön behajtani a károkat, még jogellenes is, ugyanis a Munka Törvénykönyvébe ütközik. (24.hu)
A városvezetés kötelessége, hogy az utasbiztosítás forrását a kormánytól megszerezze
Nincs más lehetőség, a BKV azonnali hatállyal vezesse vissza a biztosítást a jegyek és bérletek árába – természetesen áremelés nélkül. Nem elfogadható, hogy erre nincs pénz – ha a BKV és a főváros ezt a saját költségvetéséből nem tudja kigazdálkodni, a város vezetésének kötelessége, hogy az ehhez szükséges forrásokat a kormánytól megszerezze – mondta Horváth Csaba, az MSZP fővárosi képviselője.
Szerző
Friss
- Juszt László: Orbán mértéket vesztett
- Az önkényuralom szavatossága
- Nagy Márton -a boldog fogkrémtulaj- üzenete a budapestieknek: ez ilyen sport….
- Magyar Péter: ‘…ha engem bilincsben elvisznek…’
- Magánjellegű közvélemény-kutatás – elcsent szakmai segédlettel
- Karácsony Gergely: kormány-inkasszó – Leemeltek Budapest számlájáról 10,2 milliárd forintot – Frissítve!
- Orbán Viktor a CPAC-n: ‘meztelen a Soros-birodalom! Elég ronda látvány…’
- Vidéki prókátor: most az egyszer hiszek a kormánynak, hiszek miniszterelnök úrnak…
- Egy őrülttel kevesebb abban a bizonyos kormányban
- Testi épsége érdekében pártállástól függetlenül mindenkinek ajánlatos elkerülni Németh Balázs autóját