Bulvár
Azt hittem ez valami mém-oldal – kommentelték az Orbán, a könyvügynök- bejegyzést

Ha úgy képzeli, hogy G. Fodor Gábor, a középkorú pasas egyik reggel felvette a jobbik öltönyét és a már előre listázott könyvkiadókat járta végig hóna alatt kéziratával, aminek sikerében biztos volt, hiszen a téma-Orbán-fényezés- eredeti és eddig teljesen ismeretlen szempont alapján dolgozta fel, akkor feltehetően téved.

Ja, ha stratégiai góré vagy….
„Két kimagasló tehetségű magyar emberről szól”, akiknek „párviadala mára a világpolitika fő frontjává vált”, ahol az „egyik oldalon a szuverenistákat képviselő Orbán áll, a másikon a globalista, egyneműsítő, birodalmi erőket megtestesítő Soros”
– foglalta össze Schmidt Mária az előszóban a XXI. Század Intézet saját stratégiai igazgatójának újonnan írt könyvét. A reklám-hadjáratra nem lehet panasza a szépreményű írónak, hiszen a Bayer showban -mi kelhet ennél több?- így ajánlották:
„Az, hogy Orbán szembe mert fordulni, nevesíteni merte a világ egyik legbefolyásosabb, legnagyobb hatalmú emberét, akinek a nevét addig csak suttogóban merték kimondani, vagy pedig egyáltalán nem… Orbán Viktor odaállt vele szembe, és azt mondta, hogy te vagy az, aki be akar ide hozni migránsokat, te vagy az, aki szervezed a káoszt világszerte mindenhol.”
Arra azért figyeljen miden reménybeli vásárló, hogy ha nem kapja, akkor ennyi pénzt mindenképpen vigyen magával:
…és az egyik érintett is megszólalt „kellő szerénységgel”
„Könyv mindenkinek”
A hozzászólásokból….
„Amikor az este a birkózó szőnyegen aludtál, és erősnek érzed magad egy Jackie Chan film után. Na ilyen ez a küzdősport!”
„Bazdmeg azt hittem valami mém oldal”
„Ezt is lefóliázzák?”
„Ki a francot érdekli ez még 14 év sorosozás után? Hogy hogy árultad el a mentorodat.”
„És mikor fog megjelenni az „Egyszerű praktikák a nyugodt kávezáshoz” című könyv Föncsi? Haverom szerint a „Hogyan vezessünk vissza egy a demokrácia útjá lépett országot a k0mmun1zmusb4″ könyved után. Tényleg ez a sorrend?”
„Ennyire nem veszi senki,hogy így kell miatta kampányolni?”
„Kínaiul is kiadják?”
„Közpénzből lett nyomtatva, fogadjunk! ”

Szerző
Friss
- Gondja van valamivel? Bejelentheti a Tisza probléma-térképén – Kétszázjónéhány nap múlva….?
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 13., vasárnap
- Takács Pétert már lebuktatni is ciki….
- Mennyi is az annyi? – Juszt László a teljesség igénye nélkül, de utánuk számolt
- Közéleti hírlevél, avagy a fideszes pofátlanság csúcsa – még a Gondosórán is túl…
- Nyilvánosan elérhetők az európai parlamenti képviselők vagyonnyilatkozatai
- A Tisza Párt második kongresszusa: „Működő ország” – kövesse élőben, ha van kedve…
- Így utaznak az EU-s miniszterelnökök: kormánygép vagy menetrendszerű járat? – Orbánék a fapadoson
- Tedd le, ami a kezed ügyében van: beesett a hétvégi horoszkóp!
- Peppa malac felnyomva az NMHH-nál – „Vizuális típus lévén, látom, ahogy a nagy fekete autóba betuszkolják Peppát…”