Sport
Babos ott lesz az Ausztrál Open főtábláján
Jövőre Kristina Mladenovic személyében a párospartner, illetve Michael Joyce révén az edző is marad Babos Tímea mellett, aki a hónap elején sorozatban harmadszor nyerte meg párosban a női tenisz WTA-világbajnokságot.
“Kikivel mi sosem gyakorlunk, csak a vb-n egyeztettünk a meccsek előtt.
Nagyon jó barátnők vagyunk, a múlt héten meglátogattam őt Párizsban, és mindkettőnk számára természetes, hogy 2020-ban is folytatjuk” – jelentette ki szerdai sajtótájékoztatóján a páros világranglista harmadik helyezettje.
“Ami pedig az edzőmet illeti, a Roland Garros megnyerése után jött a fordulópont az idei évemben, előtte február óta nagyrészt egyedül utaztam. Írtam egy sms-t Michael Joyce-nak, aztán a füves szezonban elkezdtük a közös munkát. Tapasztalt edző, Marija Sarapovával is dolgozott, és sokat segített nekem, jól megértjük egymást. Jövő héten elutazom hozzá Floridába edzeni, és karácsonyig ott zajlik majd a felkészülés.”
A 26 éves teniszező elmondta, álmodni sem merte volna, hogy Sopronból indulva ilyen magasságokba jut, és idén döntőzik az Australian Openen, megnyeri a Roland Garrost, majd a sencseni WTA-világbajnokságot is.
Fotó: Zádor Péter/MTSZ
Az utolsó hónapban tízen is megelőzték a világranglistán
Ami az egyesbeli szereplést illeti, Babos elmesélte, hogy az utolsó hónapban tízen is megelőzték a világranglistán, és a tajvani döntőjével jutott vissza a top 100-ba, így ott lehet januárban a melbourne-i Grand Slam-torna főtábláján.
“Nem volt egyszerű a tajvani verseny, mivel az edzőm hazautazott, a fizióm nászútra ment, így egyedül kellett helytállnom” – fejtette ki a 90. helyen álló játékos, majd rátért az olimpiai szereplésre.
“A tokiói páros részvételhez top 10-es helyezés kell, ez remélhetőleg meglesz, és akkor majd választok egy magyar partnert magam mellé. Az elmúlt két olimpián egyéniben is ott voltam, és mivel 2020 első félévében nem sok pontot kell megvédenem, erre jövőre is lesz esély. Ahhoz pedig, hogy Fucsovics Marcival vegyespárosozzunk Tokióban, mindkettőnknek feljebb kell jönni a rangsorban.”
Szabó Tünde, az Emmi sportért felelős államtitkára gratulációjában kiemelte, hogy Babos Tímea igazi példakép a fiatalok számára.
“Két éve volt alkalmam őt köszönteni az első vb-címe alkalmával, az pedig a legnagyobb sportolók erénye, hogy meg tudják ismételni a sikert” – tette hozzá Szabó Tünde.
Szollár Domokos, a MOL kommunikációs igazgatója azt mondta, Babos Tímeával 12 éve tart az együttműködés, és büszkék arra, hogy 2006 óta több mint kétezer sportoló gyermeket támogattak összesen 400 millió forint értékben.
(MTI)
Szerző
Friss
- A négy legbátrabb csillagjegy – amikor a bátorság határozza meg a jellemet
- Hadházy: ne nekem legyen igazam… – Ám, ha mégis?
- Közlöny van róla…: részletesen a nyugdíjasok 30 ezres utalványáról
- Orbán és csapata utolsó rohama: ikszelj magyar, a túlélésedért – Ellenjavallat: olvass a Fidesz-sorok között
- Vidéki prókátor: ha egy -még- nem diktatórikus rendszer diktatórikus eszközöket használ, akkor abból szellentésszagú erőlködés lesz
- A zalaptákolmány kellő kitágítása – A NER lelkiismereti kérdésekhez való viszonyát jól szemlélteti
- Combosodik a MÁV: Véda kamerarendszert telepítenek a vasúti átjárókhoz
- Orbán Ráhel nem türelmetlen hölgy: 3 éve veszteséges Odu-ját nem bezárja, hanem új helyre költözteti
- Lázár János feje nem káptalan, de, hogy a „párügyű” infó-mondandója egyik fő elemét nem járta körbe, az minimum ciki
- Tessék mondani, hát ez meg hogy’ lehet? – Hol van a gazdag, erős Magyarország?