Connect with us

Kerítésen innen

Kásler az egészségügyről: nem tapasztalom, hogy „égne a ház”, legfeljebb „csőtörésről”, vagy „dugulásokról” lehet szó

kasler
Megosztás

Rendkívül örülünk, hogy Kásler Miklós egészségügyért is felelős miniszter egészsége annyira rendben van, hogy nem járt 2019-ben sem egyetlen rendelőben, vagy kórházban betegként. Ha megtette volna, biztosan más lenne a véleménye.

Dolgozni fogunk reggel, délben és este

– ígérte Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a Parlament Népjóléti Bizottsága előtt tartott éves beszámolójában.

Tökéletesen működik a sürgősségi betegellátás január 1-je óta

– szögezte le a tárcavezető,

hozzátéve:

tévedtek, akik azt gondolták, hogy nem lehet mindössze egy-két hét alatt kialakítani az SBO-k rendszerszerű működését.

Minimális, mintegy 600 millió forintos ráfordítással, az EESZT segítségével ma már teljes mértékben kontrollálják, hogy hol, mikor, mi történik – véli a közszolga.

Ennek szellemében átalakult a traumatológiai ellátás

struktúrája, amelynek gerincét a regionális központok adják, azaz a három vidéki egyetem, Budapesten pedig a Honvéd kórház és a később megépülő Dél-Budai Centrumkórház.

Hasonló rendszerben alakítják az érsebészeti ellátás struktúráját,

a regionális vaszkuláris centrumok az országos intézet (GOKI) köré épülnek. A miniszter szerint a területi és szociális különbségektől függetlenül országszerte biztosított.

A perifériás érbetegek sebészeti kezelésének teljes struktúrája kiépült, jövő év elején pedig a hét minden napján, 0-24 óráig elérhető lesz az érsebészeti ügyeleti ellátás Budapesten is

– ígérte Kásler.

A betegek is hibásak

Az elkerülhető halálesetek magas száma nem azt igazolja, hogy az egészségügynek nincs kórháza, ágya, műtője vagy sebésze, hanem azt, hogy a magyar beteg – mivel az egészségtudatosságával senki nem törődött, még ő maga se – nem megy el időben orvoshoz.

-mondta Kásler.

Azonban például az atherosclerosisos betegek, akik korai diagnózis esetén kiválóan kezelhetők lennének, ám megvárják míg gangrénás lesz a lábuk, és akkor mennek orvoshoz, amikor már csak az amputáció a megoldás.

Ugyancsak a betegek, pontosabban a kórházba látogatók generálják leginkább a kórházi fertőzéseket, hiszen a fertőzések legnagyobb része kívülről kerül az intézményekbe.

Ez nem is nagyon kerülhető el, mivel

„a látogatókat nem lehet tetőtől talpig fertőtleníteni”.

Beteg a struktúra, de meggyógyítják

Beteg a struktúra, de ennek gyógyítását az új egészségkultúra alapjainak lefektetésével, valamint a primer- és szekunder prevenció erősítésével már elkezdték

– válaszolta a miniszter a struktúraátalakítást firtató kérdésekre. Leszögezte: nem lesz kórházbezárás, ugyanakkor azt is mondta,

több elképzelés is van a tarsolyukban a struktúra átalakítását illetően, éppen ezért soha, senki nem lehet biztos abban, hogy az a reális elképzelés, ami éppen kiszivárog a sajtóban.

Az Emmi és a Pénzügyminisztérium közösen térképezte fel a kórházi eladósodás okait,

és arra jutottak, hogy azok mögött 20-30 százalékban menedzsmenthiba áll, de a finanszírozás, és a tvk nem megfelelő elosztása is szerepet játszik.

„Ezért kénytelenek vagyunk a finanszírozási rendszert alapjaiban átalakítani”

úgy, hogy a beteg viszi magával a tvk-t, és ott fizetik ki ez ellátás költségét, ahol a beteget kezelik – mondta Kásler Miklós, hangsúlyozva:

„ez még csak egy gondolat”.

A magán és az állami szektor szétválasztására már történtek intézkedések,

amelyeket még rengeteg követ majd a jövőben – említette röviden a miniszter, hozzátéve,

ezek azt célozzák, hogy mindkét szektor szabályozottan működjön.

Szóval, kedves betegtárs, ha Ön nem pont a fentieket tapasztalja, akkor a hiba az ön készülékében van, hiszen azt nem feltételezheti, hogy Orbán minisztere hazudik. Az is csak egy sorosista összeesküvés következménye, ha a kórházi vécében nincs papír, vagy, ha a műtőben hiányzik pár alapvető eszköz, vagy a fertőtlenítőszer, esetleg az orvos, vagy a nővér.

Forrás

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Pingback: Egy sunyi kórházbezárásról - "Ha nem jutna idejében valamelyik gyerekem kórházba, abba belehalnék" - Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük