A kormány házi fekete lyuka a Belügyminisztérium

Miközben az egészségügy átalakításának egyik kormányzati mottója a kórházat nem zárunk be állítás (pedig kellene), már most eltüntettek 520 darab krónikus szakápolási ágyat a rendszerből. Értelemszerűen, ahol bővíteni kellene ott csökkentenek, ahol kórházak számát kéne megvágni, ott meg még tolnak a rendszerbe – írta Dr. Kunetz Zsombor közösségi oldalán a most a Parlament elé kerülő egészségügy átalakítását szabályozó törvény kapcsán. Nemzeti fekete-lyuk projekt…..

Gábor György: Kásler elégedett lehet: botra és iszákra talán még futja a magyar diákoknak

A franc fogja most elmondani ennek a Kásler nevű elképesztően kártékony, s már négy éve gátlástalanul pusztító alaknak, hogy mi a különbség a hit és a tudás között (nem én szerintem, hanem a (középkori) keresztény gondolkodók szerint), írja Gábor György.

Düböröggetünk, csak úgy magyarosan: 28.600-al dolgoznak ma kevesebben szociális és egészségügyi területen, mint egy éve

Ne azon csodálkozzon, hogy az egészségügy bármely területén órákat kell „sorbaülni”, vagy, hogy 1 nővér felel több szobányi betegért, esetleg, hogy 1 évet kell várnia a kezelésére, hanem azon csodálkozzon, hogy egyáltalán még nyitva van az ajtó a kórházak, rendelők kapuiban. A „csak ránk figyelő” regnáló kormány mindezt úgy éli meg -kommunikálja- a magánrendelők kényelméből és biztonságából, hogy ez így jó Önnek és minden rendben van, sőt, dübörgünk! Lássuk be, jelét sem adjuk, mi, a nép, hogy bajunk lenne ezzel, hiszen csendben tűrjük, amit tesznek.

„Nem kell félnetek jó lesz” – A hétfői sztrájk elé

A pedagógusok hétfő délelőttre kétórás sztrájkot hirdettek. A Kásler-vezette EMMI bíróságon támadta meg ezt. A Fővárosi Bíróság első fokon eljárva jogszerűnek ítélte a pedagógussztrájkot. Káslerék ezt fellebbezéssel támadják és azt hajtogatják a sajtóban, hogy a jogerős bírósági döntés nélküli sztrájk jogellenes, tehát akár kártérítési kötelezettséggel is járhat később a pedagógusok terhére, ez hazugság!

Káslerék hazudnak a pedagógussztrájkról!

A pedagógusok hétfő délelőttre kér órás sztrájkot hirdettek. A Kasler vezette EMMI bíróságon támadta meg ezt. A Fővárosi Bíróság első fokon eljárva jogeszerűnek ítélte a pedagógussztrájkot. Kaslerék ezt fellebbezéssel támadják és azt hajtogatják a sajtóban, hogy a jogerős bírósági döntés nélküli sztrájk jogellenes, tehát akár kártérítési kötelezettséggel is járhat később a pedagógusok terhére.