Sport
Babosék bejutottak a Roland Garros döntőjébe
A címvédő Babos Tímea, Kristina Mladenovic kettős bejutott a fináléba a francia nyílt teniszbajnokságon.
A második helyen kiemelt világbajnok magyar, francia duó a pénteki elődöntőben 6:2, 4:6, 7:5-re győzte le a negyeddiként rangsorolt, két évvel ezelőtt bajnok Barbora Krejcikova, Katerina Siniakova cseh párost. A találkozó 2 óra 29 percig tartott.
Babosék – akik közösen diadalmaskodtak az elmúlt két évben a világbajnokságon – 2:1-es vezetésüknél vették el ellenfelük adogatását először, ekkor azonban a csehek még a magyar játékos szerváját rögtön “megkontrázták”. Innentől azonban nem volt kérdés a magyar, francia páros sikere az első játszmában, igaz, rendre szoros játékokat játszottak a felek, de a legfontosabb pontokat Babosék nyerték.
A második játszmát jól kezdték Babosék
Gyorsan 2:0-s előnybe kerültek, de Mladenovic kettős hibái visszahozták a riválist, amely egyenlített. A csehek játéka fokozatosan feljavult és 3:3 után brékelőnybe kerültek, innen pedig már nem is engedték ki a kezükből a szettet.
A mindent eldöntő harmadik játszma első játékát “vért izzadva”, két bréklabdát hárítva megnyerték Babosék, de gyorsan jött a cseh egyenlítés. Mladenovic adogatása Baboséhoz hasonlóan hosszúra nyúlt, de ezúttal is a címvédő sikerét hozta, viszont a rivális pillanatok alatt egalizált. A következő játékban Babosék már nem tudták elkerülni, hogy a csehek elvegyék adogatásukat, de óriási küzdelemben sikerült azonnal visszabrékelniük. Mladenovic a korábbiakhoz képest simán hozta adogatását, de a csehek sem izzadtak meg, így kerek két óra játék után újra egyenlítettek.
Babos sikeres adogatójátéka után a címvédő előtt először csillant fel a döntő lehetősége
A következő játékban Krejcikova hibája után meccslabdához jutott, Babos tenyerese azonban pályán kívül ért földet. Ezután pillanatok alatt egyenlítettek a csehek. Mladenovic adogatása során ugyan többször is hibázott, de elsősorban neki köszönhetően így is 6:5-ös előnybe kerültek Babosék. Siniakova adogatása először simának tűnt, de a magyar, francia kettős 40:15-ről egyenlített. Mladenovic kegyetlen tenyeresével másodszor is meccslabdához jutottak Babosék, viszont a francia röptéje rossz volt. Nem kellett sokat várni a harmadik meccslabdára, ezt viszont Krejcikova hárította egy kiváló röptével.
Azonnal jött a negyedik lehetőség a döntőre, Babos azonban elhibázott egy könnyű tenyerest. A magyar lecsapása után jött az ötödik meccslabda, melynél Babos ezúttal egy kereszt fonákot rontott el. Siniakova kettős hibája után hatodszor is megkapta a lehetőséget a címvédő, amely végül Mladenovic röptéjével lezárta az összecsapást.
Babosék – akik idén már az Australian Openen is diadalmaskodtak – a döntőben az Alexa Guarachi, Desirae Krawczyk chilei, amerikai és a Nicole Melichar, Iga Swiatek amerikai, lengyel páros összecsapásának továbbjutójával találkoznak.
Roland Garros
Női páros, elődöntő:
Babos Tímea, Kristina Mladenovic (magyar, francia, 2.)-Barbora Krejcikova, Katerina Siniakova (cseh, 4.) 6:2, 4:6, 7:5
(MTI)
Szerző
Friss
- A grenoblei BL fiesta tömegébe hajtott egy autó
- Gábor György leleplezte Gulyás Gergely legújabb cinikus hazugságát – A diktatúra sosem egyik napról a másikra születik
- Amerikai álom magyar földön – Mi vonzza ide az amerikai családokat, és miért nem mindenki marad?
- Szabó Bálint: botrányok és következmények – ‘A börtön ablakában…’?
- Már nem képes emberi hangon szólni – Ami mostanában zajlik Magyarországon, az rémes
- Mi lesz veled, Budapest – mi következik a kormány inkasszója után?
- A Megafon honnan támogatott cucc? – 5.800 milliós bevételből lett 2024-ben veszteséges – Hiába, ami jó, az jó….
- Első nap egy új munkahelyen: túléltem. Alig….
- Vége a szerelemnek, marad a csalódás: Hugh Jackman és Deborra-Lee Furness ‘rosszízű’ válása ‘ágytól-asztaltól’
- Grúzia még nálunk is jobban teljesít? Forródrót és e-mail várja az ottani ‘pofa be-törvény’ megszegését jelenteni vágyókat