Bulvár
Bakancslista Made in Hungary
Legtöbbször utazási helyszínek, utazással kapcsolatos élmények szerepelnek a magyarok bakancslistájának élén.
Legtöbbször utazási helyszínek, utazással kapcsolatos élmények szerepelnek a magyarok bakancslistájának élén, ugyanakkor a pénz, a család és az egészség is előkelő helyet foglal el a leginkább vágyott célok között – derült ki az apartman.hu megbízásából az NRC piackutató által készített reprezentatív kutatásból.
Célok és álmok
A kutatás szerint 10 magyarból 4 készít bakancslistát. A hátralévő életben elérendő célokat, álmokat, vágyakat tartalmazó lista készítése gyakoribb a nők, a felsőfokú végzettséggel rendelkezők és a városiak körében.
A kutatás szerint a listával rendelkezők közel fele tervezi azt is, hogy 2023-ban legalább egy dolgot megvalósít vagy át fog élni a felsorolt célok, vágyak közül.
Az utazáson belül leggyakrabban valamilyen tengerpart szerepel a magyarok terveinek az élén, míg ezt egy amerikai út, illetve Egyiptom követi. Sokan jelöltek meg egzotikus célpontokat is, mint Balit, Bora Borát, de akadt olyan válaszadó, aki a Holdra való eljutást határozta meg a legfontosabb célként. A bakancslistával rendelkező magyarok közül minden 100. szerepeltette első helyen céljai között a Föld körüli utazást, de a sarki fény megtekintése is sokak számára egyike a legvonzóbb élményeknek.
Nem csak az utazás
Az anyagiak vonatkozásában a leggyakoribb vágy egy saját ház, vagy lakás megszerzése. Ezt követi az új autó vásárlása, a hiteltörlesztés lezárása, de szép számban akadnak olyanok is, akik a lottó 5-ös megnyerésére hajtanak.
Az egyéb célok között a házasság és a gyermekvállalás az egyik leginkább vágyott álom a magyarok bakancslistáján.
A bakancslista fogalma Magyaroroszágon szinte ismeretlen volt egészen addig, amíg a nézők szívét meg nem hódította a Jack Nicholson és Morgan Freeman főszereplésével készült azonos című film, amely igazi szívhez szóló alkotás a két színészóriás jutalomjátékával.
Szerző
Friss
- Kövér László minden tud – ‘Királyi többesben’ beszélt széles ismeretségi köréről
- Elon Musk nyomán Ön szerint milyen nevet választana Mészáros Lőrinc, ha várost alapítana?
- Csekkold, hogy a tiéd köztük van-e: 5 csillagjegyre élete legjobb nyara vár….
- Ujhelyi István: már érzi az ország a NER-váltás ízét!
- Hej, ha én gazdasági miniszter lehetnék…!
- Szokjunk hozzá, hogy a fejünkre potyogtatnak? – Hétvégi Lendvaiságok….
- Medvegyev: ‘senki sem garantálja, hogy Kijev megéri május 10-ét’
- ‘Újabb Ferrari Felcsúton’, avagy ‘akinek nincs Ferrarija, az annyit is ér’? – De, hogy száll ki belőle a leggazdagabb magyar? – Frissítve!
- Nagyon izgi, hogy mit találnak ki ‘agytröszték’ Orbán Viktornak anyák napi köszöntőként…. – Frissítve!
- Horoszkóp leendő- és már anyáknak május első vasárnapján