Balog Zoltán elköszön, de sebaj

Balog Zoltán elköszönőben van a hivatalából. Valahogy majd csak elviseli az ország, hogy más tölti be a magas tisztséget. Még akkor is, ha első körben az utóda pont olyan hozzáértőnek, illetve előretekintőnek látszik, mint Balog, és valószínűleg nem kevésbé szervilis is – ha Orbán megbízik benne. De majd később kiderül, hogy a jelenlegi pesszimizmus mennyire optimista várakozás.

Balog Zoltánról sok jót nem lehet mondani

Megnyugtató, hogy legalább némi önkritikával szemléli az általa elfecsérelt éveket. Legjelentősebb szolgálati eredményeként azt emlegette, hogy a nagypénteket sikerült munkaszüneti nappá nyilváníttatni. Ő tudja, mennyi idejébe telt. Amit emlegetett, az két évtizedes megfeszített küzdelem. Váljék egészségére. Az azonban kétségtelenül árulkodó, hogy a miniszter két évtizednyit visszatekintve, egy munkaszüneti nap kiharcolását tartja a nagy eredménynek. Egy olyan tárca élén, amelyhez például az egészségügy és az oktatás felügyelete is tartozik.

Sokan nem is tudják, miért van az extra munkaszüneti nap

Amelyekről kétségtelenül elmondható lenne, hogy a jövőnek dolgoznak. Az oktatás esetében ez különösen nyilvánvaló, de az egészségügynél is belátható lenne. Az azonban Balog munkaköri összesítését kétségtelenül minősíti, hogy a jövőbe tekintés, a jövő generációknak előkészített terep átadása, a holnapok megalapozása helyett, a személyes múltba révedésére a legbüszkébb. Függetlenül attól, hogy a küzdelmes munkával kiharcolt extra munkaszünetet az adott napon nem dolgozók nem fogják bosszús fejcsóválással tölteni – a munkaszünet ténye felett keseregve. Ahogy minden vallási agymosás dacára, alighanem sokan azok közül, akik ezen a napon elmennek kirándulni, vagy akár templomba, könnyen megfoghatók lennének azzal a kérdéssel, hogy az adott napon mit is ünnepelnek, és a naptárban hogy jön ki a dátum.

Puszta szóvirág

Az, hogy az önkritikán kívül Balog – illetve a rendezvényen felszólaló további szereplők némelyike – mondott néhány furcsaságot, az szinte szóra sem lenne érdemes. Mármint akkor, ha pár száz évvel korábbi időket élnénk. A szekuláris államberendezkedés meghonosodása előtti időket. Amikor az éppen aktuális istenkép határozta meg a vezetői gondolkodás felszínét. Mert a mélyét valószínűleg akkor is a hatalom és pénz. Így annak ellenére, hogy Schanda Balázs, a Hold utcai református templomban megszólaló alkotmányjogász szerint zseniális ötlet volt az Isten belevétele a népszavazáson soha el nem fogadott alaptörvénybe, ez aligha több puszta szóvirágnál. Egy ideológiai blikkfangnál. Azok szemének hályogosítására, akik ettől talán nem látják, hogy a Biblia csak akkor lényeges a magát kereszténynek hazudó hatalomnak, ha az kell a tömeg hülyítéséhez. Mert éppen az egészségügy, a szociális háló állapota, a hatalmi diszkrimináció, a rasszista kiszólások igazolják legjobban, hogy Orbán kormánya nem igazán keresztény. A szó jézusi értelmében. Legfeljebb erdői értelemben. Amire meg nem kéne annyira büszkének lenni.

A hit személyes döntés

Balog a végjátékban valamit talán meg is sejthetett ebből, mert az MTI szerint megjegyezte, hogy a „politikusoknak különösen óvatosan kellene bánniuk a keresztény szóval”. Ami akár kritikának is beillene. Azzal együtt, hogy a folytatás elég ostobának tűnik. Miszerint „ha komolyan gondolják, akkor nem vonhatják meg az egyházaktól, hogy ők maguk vitassák és határozzák meg, hogy mit jelent kereszténynek lenni”. Ami első olvasatra mindenképpen furcsa. Tekintettel arra, hogy Jézus tanításainak követése, illetve a hit, mint olyan, személyes döntés. Az egyházak legfeljebb címkézésre használhatják. Ahogy használják is. Illetve használták a történelem során. Nem egy esetben a népirtás, olykor az ettől sem független hatalmi demonstrációk fedősztorijaként.

Mert az egyházak azért alapvetően mégiscsak a papi hierarchia megnyilvánulásainak terepei. Mikor, melyiké. A keresztény katedrálisok, az egyházi vagyonok meg ékes hirdetői a szegényekkel szolidáris önmegtartóztató szerénységnek. Méltó követőiként annak a folyamatnak, amelynek elején valószínűleg az a törzsi sámán állt, aki először húzott hasznot a többiek megvezethetőségéből, illetve hitéből.