Kultúra
Bayer lett Kósa bodyguardja?
Az a hír járja, hogy az egy hete menekülő és a köz elől bujkáló Kósa Lajos, oldalán Bayer Zsolttal mégis kimerészkedik a megválogatott meghívottak elé. Teszi mindezt hazai pályán, Debrecenben a hónap utolsó napján.
Ha Bayer veled, ki ellened?
A zoom.hu értesülése szerint a tárca nélküli miniszter március 31-én, szombaton, 16 órakor a Kölcsey Központ Debrecenben közös fórumot tart a Fidesz-propaganda legfőbb alakjainak egyikével, a szellemi honvédő Bayer Zsolttal. Ezt egy meghívott jelezte lapnak, tudatva azt is: a „megbízható” a résztvevőket „a szokásos módon”, úgynevezett kör-sms-ben értesítette a Bayer-féle eseményről, amire a Piac utca 77. szám alatti Fidesz-irodában lehet bejelentkezni. Akárkinek, persze, nem.
A Zoom.hu megkérdezte a Kölcsey Központ Debrecent, hogy szombat délután négykor milyen program szerepel a naptárban; azt a választ kaptuk, hogy aznap úgynevezett Jehova-nap lesz a létesítményben, másról nem tudnak.
„Mélytorok” időközben jelezte: lehet, hogy a Kósa, Bayer-féle eseménnyel „játszanak”, mivel híre ment, hogy áttették 10 órára, majd később arról értesült, mégiscsak négykor tartják… Úgy tudja, ez elsősorban azért van, mert a szervezők félnek, hogy
ha híre megy a „Kósa-védő fórumnak” fórumnak, számos újságíró sereglene a helyszínre, ami aligha tenne jót a magyarázkodásaiba tökéletesen belezavarodó politikusnak,
és a sajtómunkások – így a nyilvánosság – kizárása csak olaj lenne a tűzre.
Hivatalos információ sem a kormány, sem a párt, sem Kósa Lajos, sem Bayer Zsolt internetes felületein nem lelhető fel.
(forrás: zoom.hu)
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Irán lassan magára marad az Izrael folytatott háborúban
- Iránymutató, fejtetőre állított költségvetés – kockás papíron számolva
- Orbán lecserélte Nagy Imrét Csurkára – Hétközi Lendvaiságok…
- Nagy Márton hiába kekeckedett: a kincstár visszautalta Budapest pénzét
- Kásler Miklóst Lezsák Sándor fideszes országgyűlés-alelnök lánya váltja a Magyarságkutató Intézet vezetői székében, de a kezét nem engedik el
- Orbán-kormány: ‘fogjatok le mert dolgozom’ – Tényleg ez a legnagyobb gond Magyaroroszágon?
- Novák Katalin ‘pokoli elmúlt másfél évéről’ beszélt – Eljött a rehabilitáció-idő?
- Magyar György: az ideológiai vérhányás helyett maradjunk a tények talaján: Deutsch Tamás hazudik
- Juszt László: olyan politika-kinevezett főbírónk van, aki egy egyszerű munkajogi pert is el tud veszíteni
- Lázár György: HungaroFest Toronto 2025 – leforgathatták volna statisztákkal az etyeki Korda stúdiókban is
JamesKex
2025.05.31 17:32 at 17:32
kamagra en ligne: kamagra livraison 24h – Kamagra oral jelly pas cher